Mercedese van? Indulhat a szerviz felé

Mercedes GLC
Vágólapra másolva!
A Daimler visszahív szervizelésre több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú gépkocsit - közölte a német autógyártó. Azután határoztak a visszahívásról, hogy a versenytárs Volkswagennél kirobbant dízelbotrányhoz hasonló visszaélés gyanújába került.
Vágólapra másolva!

Közleményük szerint a korábban indított önkéntes visszahívási akciójt kiterjesztik csaknem valamennyi Európában értékesített, EU5 és EU6 környezetvédelmi besorolású, dízelüzemű Mercedes-Benz gépkocsira.

220 millió euró

A társaság mintegy 220 millió eurót (68 milliárd forint) fordít a károsanyag-kibocsátást érintő beavatkozásra, amelyet ingyenesen végeznek el. A visszahívás a következő héten kezdődik, és az autók nagy száma miatt várhatóan hosszabb ideig tart majd. Az intézkedést a német hatóságokkal szoros együttműködésben végzik el.

Képünk illusztráció Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Közéleti vita

A társaság igazgatóságának elnöke, Dieter Zetsche hangsúlyozta, hogy bizonytalanságot kelt a VW 2015-ben kirobbant dízelbotránya nyomán indult "közéleti vita a dízelmotorokról, különösen a mi fogyasztóinknál". A Daimler ezért nemcsak a több mint hárommillió kocsi ingyenes átalakításával, hanem egy "teljesen új dízelmotorcsalád gyors piaci bevezetésével" is igyekszik megerősíteni a dízeltechnológia iránti bizalmat, amely "meggyőződésünk szerint továbbra is szilárd eleme lesz a meghajtási rendszerek összességének, nem utolsósorban az alacsony szén-dioxid-kibocsátás miatt" - mondta a Daimler vezetője.

Túl sok a nitrogén-oxid

A német közúti közlekedési hatóság (KBA) a VW dízelbotránya miatt indított vizsgálatai feltűnően magas nitrogén-oxid-kibocsátást mutatattak ki egyes Mercedes-modelleknél, amelyekben egy szerkezet a külső hőmérséklet függvényében - hideg időben - csökkentheti a kipufogógáz tisztítását végző berendezés teljesítményét.

A Daimler indoklása szerint ez a megoldás a motor károsodásának elkerülését szolgálja. Az ügy végül megegyezéssel zárult, a gyártó vállalta, hogy önként visszahív 274 ezer autót, és módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait. A társaság keddi közleményei szerint ezt a márciusban indított, és nagyjából 45 százalékban már elvégzett visszahívási akciót terjesztik most ki.

Ügyészségi vizsgálat

Az ügy közvetlen előzménye a stuttgarti ügyészség vizsgálata, amelyet - a hatóság közleménye szerint - a Daimlernél dolgozó "ismert és ismeretlen" személyek ellen indítottak dízelüzemű autók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos

manipuláció és jogsértő reklám

gyanúja miatt. Ebben a vizsgálatban német sajtóértesülések szerint arra utaló adatokat tártak fel, hogy a társaság 2008-tól 2016-ig nagyjából egymillió olyan autót és kisbuszt adott el, amelynek motorja vizsgálati körülmények között a maximálisan engedélyezettnél kevesebb káros anyagot termel, a forgalomban viszont többet.

A szövetségi közlekedési minisztérium az előző héten az ügyészség megállapításai nyomán berendelte a Daimler képviselőit a dízelbotránnyal foglalkozó minisztériumi bizottság elé. A tárca tájékoztatása szerint a megbeszélésen Ola Källenius fejlesztési igazgató ismertette a Daimler álláspontját, miszerint a társaság a jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedik. A minisztérium pedig úgy döntött, hogy további Daimler-gyártmányok ellenőrzésére utasítja a KBA-t.

2015-ben kezdődött

A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.