Közeledik a nagy rendszámcsere Magyarországon

dolgozik EGYÉB TÁRGY ÉPÜLET HÉTKÖZNAPI munka közben nők munkában rendszámtábla TÁRGY üzem
Győr, 2012. szeptember 13. Dolgozók rendszámtáblákat csomagolnak a Plaket Kft. győri üzemében, ahol a gépjárművek rendszámait gyártják, 2012. szeptember 13-án. Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról, és amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Az újautó-piac növekedése és a használtautó-import felfutása miatt gyorsult a rendszámok kiadása. Bár idő még van bőven, pár év múlva el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy mi jön a három betű, három szám kombináció után.
Vágólapra másolva!

A válság után erősen visszaesett a hazai rendszámkiadás: a 2008-as közel 310 ezer darab helyett 2009-ben 172 ezer, 2010-ben 147 ezer új rendszámot adtak ki - írta a Napi.hu.

Ez kezdett el szépen lassan felfelé kúszni részben az újautó-piac feléledése, részben a használtautó-import felfutása miatt.

2016-ban már 367,5 ezer rendszám kellett az autósoknak,

idén pedig az első hét hónapban már 222,5 ezernél tartunk. Ha ugyanilyen ütemben nőne a rendszámkiadás, akkor

több mint 380 ezernél állna meg a számláló idén.

Még körülbelül nyolc év van hátra

addig, amíg elfogynak a három betű, három számos rendszámok, amelyből nagyjából hárommillió maradt még - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Éppen ezért

egyelőre nem foglalkozik azzal a kormány, hogy milyen kombináció jön 2025 magasságában.

Korábban felmerült a területi jelzéssel ellátott rendszámok kiadásának lehetősége, de ez hamvába holt ötlet volt.