Mától razzia az utakon, ezt muszáj tudnia a téli gumikról

Vágólapra másolva!
Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre november 8-10. között.
Vágólapra másolva!

A közlekedési hatóságként eljáró NFM és a kormányhivatalok munkatársai végzik majd az ellenőrzést. A személygépkocsik esetében azt vizsgálják, hogy

a gumi megfelel-e az időszaknak,

továbbá az abroncs műszaki állapotát, méret- és típusazonosságát. Ugyanakkor a fagyálló folyadék szintjét és fagyáspontját, az ablaktörlő lapátokat, az ablakmosó-, világító- és jelzőberendezéseket is ellenőrzik.

A nyári gumit használókat a közlekedési hatóságok szakemberei ugyan tájékoztatják péntekig a csere időszerűségéről, azonban

büntetést nem szabhatnak ki rájuk, mert Magyarországon a téli gumi használata nem kötelező, csak ajánlott.

A Vredestein októberben készült felmérése szerint

a magyar autósok 75 százaléka kötelezővé tenné a téli gumik használatát.

A válaszadók jelentős része (68%) már októberben lecserélte a nyári gumikat, a gumiszervizek is túl vannak az első nagy hullámon, de még így is sokan megvárják az első hóesést, ami a szakértő szerint sajnos minden évben rossz taktikának bizonyul.

Arra a kérdésre, hogy „van-e különbség egy drága (prémium) és egy olcsó (budget) kategóriájú gumiabroncs között”, a válaszadók 80 százaléka válaszolt igennel, és csak 11 százalék mondta, hogy nem tudja megítélni, mivel nem használt még drága abroncsot. Az autósok többsége (52%) még mindig inkább gumisnál vásárol, ugyanakkor egyre többen (34%) szerzik be az abroncsokat az interneten.