Titkon érlelt whisky, Koreából - Kia Stinger bemutató

Kia Stinger
Vágólapra másolva!
Főnév, bizalmas jelentése fájdalmas ütés, vagy Nagy-Britanniában whisky szódával. Így fordítja le a szótár az angol stinger szót, és bármelyikre is gondoltak a Kia névadói, alighanem igazuk volt abban, hogy ezt a kocsit nem lesz könnyű elfelejteni. Hogy is lehetne: egy nagyszerű arányú ötajtós kupé, hátsókerék-hajtással, 200-370 lóerővel, de a nagynevű luxusmárkákhoz képest baráti áron – immár Magyarországon is.
Vágólapra másolva!

Ma, amikor európai nemprémium modellek természetes alternatívájaként beszélünk a Kiáról, érdemes felidézni néhány fontos mérföldkövet. Például a Mazda-alapú Pride (121) és Sephia (323) párost, melyekkel megtette első, kissé bizonytalan lépéseit kontinensünkön. Vagy a Sportage-szériát, amivel remek időzítéssel lovagolták meg a SUV-divathullámot. Na meg a Kovács Miklós által tervezett első Cee'd-et, hét év garanciával, amivel a Kia minden téren felzárkózott a fejlett autóiparhoz.

Ilyen sportos és prémiumkivitelű Kiát még nem látott a világ - de kérdés, hogy a tízmillió feletti árkategóriában elnézik-e neki a vevők a hiányzó presztízst Forrás: Kia Motors

Igazi hátsókerekes arányokkal

Most, hogy az óriásira nőtt modellkínálatban villanyautót és plug-in hibridet is lehet találni, elérkezettnek látta a cég az időt ahhoz, hogy

meglépje a pár éve még elképzelhetetlent: a prémiumgyártók vadászterületére lépni.

Nem önálló márkával, mint a konszerntestvér Hyundai (Genesis), hanem annak műszaki alapjain egyetlen felső-középkategóriás modellel, a Stingerrel.

Tekintélyesek a méretei: 4,83 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,4 méter magas, vagyis inkább lapos. Kupés tetővel, mint a Porsche Panamera, vagy a méretben hozzá közelebb álló Audi A5 Sportback Forrás: Kia Motors

Míg az Optima klasszikus cégautók babérjaira tör, addig ez BMW-k, Audik, Mercedesek (na meg a VW Arteon) ellen száll harcba, kifejezetten látványos, ötajtós kupé karosszériával. És van egy további érdekessége is, amit az Alfa Giulián kívül manapság már csak presztízsautók kínálnak: hátsókerék-hajtású. Itt jegyezzük meg, hogy a fejlesztés nagy része Frankfurtban zajlott, és a sportos géneket Albert Biermann (egykor BMW M-divízió guru) irányításával oltották bele.

A tapintható minőségről még nem tudunk nyilatkozni, de a gyár mély üléshelyzetet és rengeteg szolgáltatást ígér, a dizájn pedig láthatóan nem az Optimáé Forrás: Kia Motors

GT Line felszereltségtől felfelé nemcsak adaptív lengéscsillapítás, hanem részlegesen önzáró hátsó diffi is jár hozzá, a nyolcfokozatú automataváltó pedig minden esetben széria. A Kia első grand tourismója

alapesetben kétliteres turbómotort kap 255 lóerővel,

ezért 12,5 millió forintot kell fizetni. Kifejezetten Európa kedvéért 2,2-es dízelmotorral is kínálják, ez félmillióval drágább és "csak" 200 lóerőt tud, viszont nagyobb a nyomatéka, és persze takarékosabb.

A maszk formája ismerős, csak itt szélesebb, mint a többi Kiában, a LED-es fényszórópár pedig alattomos tekintetet ad. Felárért a dízel is kérhető 4x4-hajtással Forrás: Kia Motors

A GT öt másodpercen belül katapultál százra

Természetesen a konszern zászlóshajója hat hengerrel lesz az igazi, és ami a számokat illeti, nem is okoz csalódást a 3.3 T-GDI csúcsmodell: 370 lóerőt mozgósít, 510 Nm kíséretében, és megfutja a 270 km/h-t. Ebben az összkerékhajtás mellett a Brembo-fék, a 19 colos felni, a változó áttételű kormány és a GT topfelszereltséghez járó összes kényelmi, optikai és biztonsági extra széria, csak a metálfény opcionális. Igaz, az árcédulán nem éppen jelentéktelen, 17,49 millió forintos összeg szerepel.

A legtöbb Stingert várhatóan négyhengeresként adják el, de plusz ötmillióért ott a V6-os turbó, bitang menetteljesítményekkel. Árulkodó jel a dinamikáról a messze hátratolt motor és a két hosszanti toronymerevítő Forrás: Kia Motors

Öt másodpercen belül megfutott százas sprintjével (van benne rajtprogram is) ez tényleg a limuzinok felsőházába tartozik, de a vezetési élményről majd csak egy későbbi teszt után tudunk nyilatkozni. Mindenesetre az ígéretes műszaki tartalmon és a Peter Schreyrer-féle érdekes formán kívül

a Kia kidolgozási- és anyagminőség terén is az árnak megfelelő színvonalat ígér,

head-up kijelzővel, vezeték nélküli telefontöltővel és gyalogosfelismeréssel fűszerezve. Csak egy valami lesz azonos az olcsóbb Kiákkal: a hétéves (vagy 150 ezer kilométeres) garancia.

Hosszú motorháztető, 17-19 colos felnik, sperrdiffi és a csúcsmodellen Brembo-fékek: ezt igazi sportlimuzinnak gondolták, vagy ahogy a koreaiak titulálják, grand tourismónak Forrás: Kia Motors