Elvesztette a tetejét a legvagányabb BMW

BMW i8 Roadster
Vágólapra másolva!
Három évvel a kupé után végre elkészült az i8 nyitott verziója, a roadster is.
Vágólapra másolva!
Az i8 már kupé és roadster karosszériával is elérhető Forrás: BMW

Az i8 kupé mellett az i8 roadster is a BMW i járműstruktúrájára épül, amely az alumínium alváz és a szénszál-erősítésű műanyagból készült utascella kettősét jelenti.

A roadster csak kétüléses, szemben a 2+2 üléses kupéval,

viszont az utólagos merevítések és a tetőmechanika miatt 60 kilóval nehezebb (1595 kg) nála, ami nem számít nagy különbségnek.

Forrás: BMW

A vászontető 15 másodperc alatt nyitható ki 50 km/órás sebességig,

a tető lenyitására pedig a hátsó ablak körülbelül 30 millimétert megemelkedik, amely így szélfogóként funkcionál. A két ülés mögött még nyitott tetővel mindössze 100 literes csomagtér kínálkozik. Az első szélvédő kerete kivételesen merev, ezért még borulás esetén is biztonságos.

Csak 60 kilóval nehezebb a kupénál Forrás: BMW

A 231 lóerős 1,5 literes, háromhengeres turbós benzinmotorból és egy villanymotorból álló hajtásláncban

az elektromos motor az első kerekeket, míg a benzines a hátsó tengelyt hajtja,

a rendszer összehangolt működését az energiamenedzsment vezérli.

A műszerfal változatlan Forrás: BMW

A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor energiatárolási képessége 7,1-ről 11,6 kilowattórára emelkedett, vagyis a

131-ről 143 lóerőre erősített villanymotor

számára több energia áll rendelkezésére. A tisztán elektromos meghajtás már 120 km/órás sebességig fenntartható a régi i8 70 km/órájával szemben, persze az 53 kilométeres elméleti elektromos hatótávot ilyen tempóval nem tudja az autó.

Forrás: BMW

Maximális terhelés esetén

a rendszerteljesítmény 374 lóerőre emelkedett,

amivel a kupé 4,4 másodperc alatt, a roadster pedig 4,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra. Az elektronika mindkét modell végsebességét 250 km/óránál maximálja.