Több mind két évtizede beszélnek a gyártók a hidrogénautókról, mint a jövő nagy ígéreteiről, de a különleges tanulmányautókon kívül mintha nem történne érdemi előrelépés. Ám ez csak a látszat: egyes nyugati piacokon már kapható a Toyota Mirai, a Honda Clarity és a Hyundai Nexo (az úttörő ix35 Fuel Cell utódja), meglehetősen borsos, átszámítva állami támogatással 20-23 forintos áron.
Áttörésről persze jóindulattal sem lehet beszélni, világszerte összesen 7000 üzemanyagcellás autó üzemel (ebből 5500 darab Mirai), amiben egy, még az árnál is fontosabb szempont játszik szerepet: a foghíjas infrastruktúra.
Európában csak Dániában és Németországban kezdték el komolyan kiépíteni,
utóbbiban 52 töltőállomáson lehet hidrogént tankolni – de még idén átadnak további 20-at, öt éven belül pedig állítólag már 400 lesz.
Pont erre (a remények szerint csak átmeneti időszakra) talált ki egy nagyon elmés megoldást a Mercedes, de előbb lássuk dióhéjban, hogyan is működik egy hidrogénautó. Mindegyik lelke a fedélzeti „erőmű", az üzemanyagcella, ahol a jármű tartályában szállított hidrogén reakcióba lép az oxigénnel, és áramot termel. Ez hajtja meg a jármű villanymotorját, lényegében zéró lokális emisszió mellett, a kipufogót csak ártalmatlan vízgőz hagyja el.
Persze nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a hidrogén előállításához is szükség van energiára, amelyet ideális esetben környezetbarát módon vagy melléktermékként állítanak elő. A bonyodalmak (előállítás, szállítás, tárolás) és
az akkumulátoros villanyautók fejlődése miatt sokan zsákutcának tartják az egészet,
de van ám egy nagy különbség: míg egy BMW i3-at vagy Nissan Leafet vidéki úton egy örökkévalóság feltölteni, addig a hidrogén tankolása 3-5 perc alatt megvan. Már ahol lehet, ugye.
A Mercedes GLC F-Cell tudománya abban rejlik, hogy a két műfajt keresztezi. Autópályán (legalábbis Németország nyugati felén) hidrogénüzeműként használható, hiszen a nagyvárosok körül és a köztük vezető sztrádaszakaszokon vannak a töltőállomások, és az F-Cell nagy tempónál sem vészesen falánk. Városban, napi munkába járáskor ugyanakkor „hagyományos" villanyautóként használható, a meglévő e-töltőpontokról vagy éppen a garázs, irodaház áramáról táplálva.
Egyszerű felfedezés a titka: a Mirai és a Nexo is kap ugyan saját akkumulátort (főleg a fékezésnél visszanyert energia tárolására), de a Mercedes 13,8 kWh-s lítium-ion telepe külső áramforrásból is tölthető. Magyarul,
a különleges SUV egy plug-in hibrid, még ha nem is a megszokott értelemben.
Akkuról akár 49 kilométert is meg tud tenni, ami elég lehet munkába járáshoz, vagy tartalékként akkor, amikor kifogy a két (összesen 4,4 kilós kapacitású) tartályból a hidrogén és kutat keresünk.
Ezt a komplex technikát egy középkategóriás szabadidő-autóba, a GLC-be pakolták Stuttgartban, kihasználva a mezei autóknál nagyobb helyet. Egyik hidrogéntartályát a hátsó ülés alá, a másikat a kardánalagútba költöztették, míg a lítium-ion akku és a villanymotor a csomagtartó padlója alatt kapott helyet. Elöl, a belső égésű motor helyén a kompakt építésű üzemanyagcella trónol, egy további különlegességgel: a külső levegő elektromos sűrítőjével, azaz lényegében villanyturbóval.
A stuttgarti bemutatón el is tudtuk vinni egy próbakörre az F-Cellt, és ugyanúgy viselkedett, mint egy akkus villanyautó: zajtalanul falta a kilométereket. Síri csendjében olykor nagyon tompa szívászajt lehetett kivenni elölről (a légsűrítőből jött),
a 147 kW-os villanymotor pedig megfelelő dinamizmussal mozgatta
– még ha nem is olyan elementáris erővel, mint amit a modern elektromos SUV-ok ígérnek, mint például a Tesla Model X, a Jaguar I-Pace vagy a házon belülről az új Mercedes EQC.
A GLC F-Cell hátsókerék-hajtású és lényegében farmotoros, de az okos nyomatékszabályzással és menetstabilizálóval esze ágában sem volt kitörni kanyarban. Szűk helyen is fordulékony a kompakt méreteknek és a jól alászedhető első kerekeknek köszönhetően, a kormány kapcsolóiról állítható visszatáplálással pedig olyan erős „motorféket" is be lehet állítani, hogy alig kell a bal pedálhoz nyúlni.
Berendezésében és kezelhetőségében a belső égésű motoros GLC-k világát hozza annyi különbséggel, hogy kijelzőin specifikus ábrák (energiafolyam, diagramok) jeleníthetők meg, illetve négy új menetprogrammal gazdagodott: kizárólag akkumulátoros vagy tüzelőanyag-cellás üzemmód, töltés (prioritást élvez az akkuk töltése), illetve hibrid program. A próbán utóbbit használtuk, és nem volt érzékelhető átmenet a gyorsításoknál, illetve állandó tempónál sem.
Persze nincsen rózsa tövis nélkül, néhány mellékhatással számolni kell azért.
A valamivel magasabbra tett hátsó ülés elvesz a fejtérből,
de egy SUV-ban ez átlagmagasságúaknak nem vészes, és legalább ötszemélyes. Valamivel kisebb lett a csomagtartó is, a Miraival ellentétben viszont megmaradt a variálhatósága. Jókora, 2130 kilós saját tömegével és finom rugózásával az úthibákat is szépen kisimítja (már amennyi van Stuttgartban), kanyarban viszont némelyest korlátozza dinamizmusát.
Összességében átgondolt és jól használható hidrogénautót alkotott hosszas kísérletezés (B-osztály és társai) után a Mercedes, csak az a kérdés, tartja-e vele a lépést az infrastruktúra bővülése, hiszen anélkül nem könnyű kiaknázni előnyeit az akkus villanyautókhoz képest. Még Németországban sem lehet megvásárolni, hanem lízingkonstrukcióban kínálják, átszámítva 260 ezer forintos díjért (ebbe a tankolást kivéve minden, tehát szerviz és biztosítás is beletartozik, és nincsen önerő).
Nálunk aligha fog feltűnni zöld rendszámmal, hiszen egyrészt nem forgalmazzák, másrészt nem is lenne hol megtankolni –
egészen Bécsig kéne zarándokolni a következő hidrogénkútért.
Hamarosan fordulhat azonban a kocka, 2020-ra ugyanis kettő, 2025-re öt, 2030-ra pedig már összesen tizennégy töltőállomás megnyitását tervezik. Amint beüzemelik az elsőket (borítékolhatóan a fővárosban), máris lehet esélye megjelennie a GLC-nek és társainak, például demóutóként vagy akár taxiként.
Cikkünk folytatódik a dízel plug-in hibridekkel, kérjük, lapozzon!