Nagyjából minden a helyén, de egyvalami nagyon hiányzik – Nissan Micra 0.9 IG-T teszt

Az új Nissan Micrán nagyon érződik, hogy ismét Európában, európai vásárlóknak fejlesztették és gyártják, ezért fényévekkel jobb is lett az elődjénél. Már csak egy jó benzinmotor kéne bele.

Nincs mit szépíteni rajta, a Nissan majdnem eljátszotta a vásárlók bizalmát a Micra előző, gyengén sikerült negyedik generációjával.

Pedig a típusnak kiterjedt rajongótábora volt,

amit sok-sok évtizedes munkával épített ki a japán gyártó. Az 1983-tól gyártott első, kocka formájú nemzedék a megbízhatóságával sok hívet szerzett magának, aztán következett a roppant csinos második, ún. „bakancs" Micra, ami már Angliában készült. Ez első japán autóként elnyerte az Év Autója díjat 1993-ban, igaz, abban az évben nem volt túl nagy a verseny, amit jelez, hogy a dobogóra felfért még a Fiat Cinquecento és a Renault Safrane is.

Mivel roppant népszerű volt (1,3 milliót adtak el belőle), szokatlanul hosszú ideig, 11 évig gyártották a bakancs Micrát, persze több modellfrissítéssel. 2002-ben váltotta le a mókás külsejű, K12 kódnevű harmadik generáció, ami ismét bestsellernek bizonyult. Ez az a Micra, amiből csajos kupé-kabrió és sportváltozat is készült, utóbbi nevében (SR160) a szám sajnos nem a teljesítményre, csak a hengerűrtartalomra utalt.

A gondok a 2010-ben érkezett negyedik generációval kezdődtek, aminek a gyártását Indiába és Thaiföldre helyezték át, mivel kellett a hely a Qashqai-nak a sunderlandi gyárban. Persze nem ez volt a baj vele, hanem az, hogy

érezhetően a fejlődő országoknak szánták:

igénytelenül kivitelezett és szűk belső tere, ügyetlen futóműve és a jellegtelen formája miatt a kutyának sem kellett Európában, az eladások drasztikusan csökkentek.

Vissza a helyes irányba

Tanult a hibákból a Nissan, és az ötödik generáció tervezését visszahozták az európai fejlesztőközpontba, Nagy-Britanniába, a gyártást pedig az a Párizs melletti Renault-gyárra bízták, ahol a szegről-végről rokon Clio is készül. Bár a V-platformnak hívott padlólemezt megtartották az elődből, nagyon átdolgozták (merevebb, szélesebb és hosszabb lett), ezenkívül csak a motortartó bakokat, pár futóműalkatrészt és az üzemanyagtankot vették át a régi Micrából, minden más alkatrész új, vagy Qashqai-származék.

Végre megint odafigyeltek a dizájnra, amitől a Micra egy

formás, ízig-vérig modern kisautó lett,

éles, határozott vonalakkal, remek arányokkal és érdekes részletekkel. Ilyenek például a hűtőmaszk V-motívumából induló, és egészen a hátsó lámpáig futó hullámos oldalsó élek, a bumeráng alakú hátsó lámpák, és a rájuk rímelő motívumok a teljesen LED-es fényszórókban, a rejtett hátsó kilincsek, vagy a szokatlanul hangsúlyos, erősen domborodó hátsó sárvédők.

Megnőtt, de hátul nem eléggé

Több mint 17 centit növeltek a hosszúságon (egy hajszállal így is 4 méter alatt maradt), a szélesség 8 centivel nőtt, a magasság 5,5-tel csökkent, amitől jóval sportosabb lett a Micra kiállása.

A tengelytáv 7,5 centis növelésére a stabilitás és a hátsó helykínálat javítása miatt volt szükség,

bár utóbbi sajnos így is csak alulról nyaldossa a kategória átlagát. Egy átlagos magasságú felnőtt mögé épp, hogy befér egy másik nagykorú, a lábtér mellett a fejtér is szűkös a lefelé eső tetővonal miatt.

Más jelek is utalnak arra, hogy

a Nissan másodlagos kérdésként kezelte a hátsó utasok kényelmét:

az ablakok olyan kicsik, hogy az itt ülőkre negyed óra után rátör a klausztrofóbia, és még a legmagasabb, Tekna felszereltség esetén is kézzel kell tekerni őket, elektromos mozgatást felárért sem lehet rendelni ide. Ez teljesen érthetetlen, nyilván lehet rá azt mondani, hogy legalább le lehet húzni őket, mert a Citroën C4 Cactusban vagy DS4-ben erre nincs is lehetőség.

Elöl olyan, mint egy prémiumtermék

Persze egy kisautóban a legtöbbször csak elöl ülnek, és ott tényleg nincs ok panaszra. Az igen kényelmes üléseket olyan széles tartományban lehet állítani, hogy akár

2 méteres magasságig is bárki kényelmesen el tud helyezkedni,

az üléstámla szögét pedig európai stílusban, tekerve lehet állítani, nem a japán autókban megszokott felhúzható karral, amivel egy pillanat alatt „hanyatt lehet esni".

Talán a nem prémium kiskategória legszebb és legjobb minőségű műszerfalát hozták össze a Nissan mérnökei,

pedig a legnagyobb trükk egy filléres dolog,

a műszerfalon, a középkonzolon és az ajtókon is feltűnő puha műbőr betét, ami nagyon feldobja a hangulatot ennél a csúcsfelszereltségű kivitelnél.

Persze a többi részlet is kell a jó összképhez, a Qashqai-ból átvett lapított aljú kormány és műszeregység igényesen kidolgozott, a kilincsek és szélső légbeömlők krómozottak, a középkonzol két oldalán párnázott felületet alakítottak ki, és a műszerfal felső része puha műanyagból készül.

Az ízlésesen a műszerfalba integrált, 8 colos érintőképernyőn futó magyar nyelvű menürendszer kezelése gyerekjáték, bár a grafikája idejétmúlt, csakúgy, mint a

360 fokos, körkörös kamerarendszeré,

amit a kategóriában egyedül a Micrához lehet venni (165 ezer forintért). Ez négy kamera képét úgy rakja össze, hogy madártávlatból látjuk az autót parkolás közben.

Öt éve ez az extra még hatalmas szám volt az előző Qashqai-ban, de a 2018-ban már feltűnő, hogy gyenge a felbontása és jelentősen torzít, ráadásul esőben szinte teljesen használhatatlan. Egy sima tolatókamera-parkolószenzor páros talán jobban megéri (bár akkor nem lehet a padka mellé pillantani a tükörbe épített kamerával), ezek viszont tényleg elengedhetetlenek, mivel hátrafelé alig lehet kilátni a vezetőülésből.

Ha kíváncsi, milyen vezetni a Micrát, lapozzon a második oldalra!