Brit zászlót hord a lámpájában a felfrissített Mini

Mini
Vágólapra másolva!
Új automata váltóval, áttervezett lámpákkal, egyedi tervezésű díszítésekkel, valamint továbbfejlesztett szolgáltatásokkal gazdagodott a brit kisautó a ráncfelvarrás során.
Vágólapra másolva!
Szemből nehéz kiszúrni, hogy megváltozott a fényszóró. A LED világítás feláras Forrás: Mini

Két dologról lehet majd felismerni a ráncfelvarrás utáni Miniket:

a LED-es hátsó lámpában a Union Jack zászló motívuma köszön vissza,

emellett a kör alakú első fényszórók rajzolata is megváltozott, akár a halogén, akár a feláras LED, illetve adapív mátrix LED fényszórókról legyen szó. Utóbbi alkalmazkodik az időjáráshoz és a sebességhez, illetve képes a távolsági fény csóvájából kitakarni a többi közlekedőt.

A zászlós hátsó lámpáról lehet majd felismerni a felfrissített Minit Forrás: Mini

A MINI Yours Customised innovációs csomag felkínálja a lehetőséget, hogy

a vásárlók saját maguk által megtervezett, személyre szabott dizájnelemekkel varázsolják egyedibbé autójukat.

A kínálat 3D nyomtatással készült oldalsó irányjelző panelektől, a jobb első ülés előtti műszerfal-betéteken és a világító küszöbtoldatokon át, egészen a LED-technológiás alsó kivetítésig terjed. Sok szín, minta, felületkezelés és stíluselem közül lehet választani, egyes kiegészítőket saját feliratokkal és aláírással is el lehet látni.

Új a kormánykerék, és a 3D- nyomtatással készült díszbetét a műszerfalon Forrás: Mini

Az átdolgozott motorok elődeiknél

5 százalékkal kevesebbet fogyasztanak,

de a választék nem változott és a lóerők száma sem gyarapodott. A fejlesztések a motorblokkra, a turbófeltöltésre, a motorvezérlő elektronikára, a kenési- és levegő-ellátó rendszerre, a hűtőkörökre, illetve a kipufogórendszerre is kiterjedtek, a szénszálból készített új motorburkolat könnyebb a réginél.

A kabriónak a tetejét is lehet Union Jack mintával kérni Forrás: Mini

A hatfokozatú kézi váltó alternatívájaként már hétfokozatú,

duplakuplungos automata is rendelhető,

csak a 170 lóerős csúcsdízelhez (SD) marad a nyolcfokozatú hagyományos automata. Az automataváltók a vitorlázó funkcióval (leállított motorral történő gurulás), illetve a továbbfejlesztett start-stop rendszerrel is együttműködnek.

Utóbbi az első kamerával képes észlelni azokat a forgalmi szituációkat, amikor jobb nem lekapcsolni a motort. Ilyen például a kanyarodás vagy körforgalomba hajtás előtti rövid kivárás, vagy amikor torlódáshoz érkezve a sor láthatóan néhány másodpercen belül megindul.

Új a hétfokozatú duplakuplungos automata Forrás: Mini

Belül lecserélték a háromküllős, multifunkciós kormányt, széria lett a Bluetooth-kapcsolat, az extralistán megjelent a vezeték nélküli telefontöltés és a MINI logó kivetítés is, ami az jelenti, hogy ajtónyitáskor a vezetőoldali tükör aljába épített lámpa az aszfaltra vetíti a márka új logóját.

Már a Mini is vetíti a márkalogóját Forrás: Mini

Megjelent a valós idejű forgalmi információkat kínáló funkció (RTTI), az Apple CarPlay előkészítés, a navigációs rendszer mobiltelefonon keresztül lehívott térképfrissítése, a Concierge Service, valamint a friss hírekkel szolgáló beépített MINI Online internetes portál.

A kocsiba integrált SIM-kártya mostantól 4G kapcsolatot kínál.

Három új színben (Emerald Grey szürkés-smaragd metál, a Starlight Blue kékmetál és a Solaris Orange narancssárga metál) is kérhető már a Mini, emellett megjelent a zongoralakk csomag, amely fényes fekete keretekbe foglalja az első fényszórókat, a hátsó lámpákat és a hűtőrácsot Forrás: Mini

Szétszórt, tárgyelhagyásra hajlamos hölgyeknek hasznos lehet a MINI Find Mate funkció, amely képes a tulaj leggyakrabban használt hétköznapi tárgyait és utazási kellékeit, így például a táskákat, a pénztárcákat és a kulcscsomókat úgynevezett digitális címkékkel megjelölni, majd azokat folyamatosan követni. A rögzített tárgyak helyzetét nem csupán a központi kijelzőn, de a felhasználó okostelefonján is képes megjeleníteni.