Újabb rémisztő hiba, tűzoltóautóba csapódott az önvezető Tesla

tesla baleset
Vágólapra másolva!
Újabb, önvezető módba kapcsolt Tesla szenvedett furcsa balesetet az Egyesült Államokban, az autó egyenesen belerohant egy álló tűzoltóautóba. Az Autopilot, illetve vele együtt a sofőr figyelmetlensége okozott már halálos balesetet is.
Vágólapra másolva!

A Tesla egyik legnagyobb (?) kommunikációs sikere, hogy az

autóiról sokan azt hiszik, hogy képesek a valódi önvezetésre, pedig ettől nagyon távol van még a gyártó.

Mondjuk, sokat tett a cég annak érdekében, hogy ez a kép éljen az autóiról, hiszen a funkciót Autopilot névre keresztelték, ami könnyen félrevezethet sokakat.

Noha a Tesla minden adódó alkalommal hangsúlyozza, hogy

az Autopilot a neve ellenére csupán egy vezetéstámogató extra, a sofőrök hajlamosak a rendszer bekapcsolása után hamis biztonságérzetbe ringatni magukat.

Forrás: Twitter

Autopilot használata esetén is készen kell(ene) állni arra, hogy szükség esetén a vezető beavatkozzon, és egyre több példa mutatja, hogy erre szükség is lehet.

Az Autopilot szenzorai még korántsem tökéletesek, a napokban Kaliforniában egy álló tűzoltóautóba csapódott egy önvezető Tesla.

Az ügyben még csak most kezdődött vizsgálat, a balesetben szerencsére sértetlen sofőr nyilatkozta a helyszínelés során, hogy az önvezető mód aktív volt, ő pedig nem figyelt eléggé. Hogy valóban be volt-e kapcsolva, arra majd a vizsgálat ad választ.

A baleset során a Tesla Model S 105 km/h-s tempóval ütközött a tűzoltóautónak, az autó eleje gyakorlatilag megsemmisült, a tűzoltóautóban viszont csak kisebb károk keletkeztek.

Forrás: Twitter

Hasonló figyelmetlenség, illetve az Autopilot képességeibe vetett túlzott bizalom halálos balesetet is okozott már. Joshua Brown 2016 májusában szenvedett halálos balesetet, miután Autopilot üzemmódba kapcsolt

Teslája elé kanyarodott egy pótkocsis teherautó, az autó pedig fékezés nélkül nekiütközött a szerelvénynek.

Az autó vezetője egyáltalán nem figyelte az utat a baleset pillanatában, ezzel súlyos hibát követett el, a vizsgálat során azonban a rendszerrel kapcsolatban is felmerültek komoly kérdések.

Először azt feltételezték, hogy a fényes égbolt miatt a szenzorok nem ismerték fel az autó útvonalát keresztező teherautó fehér pótkocsiját, ezért a rendszer nem is hozta működésbe a fékeket.

Addig vegyen Teslát, amíg csődbe nem mennek

A korábban többek közt a General Motorsnál, a Fordnál és a BMW-nél is vezető pozíciókat betöltött Bob Lutz azt a tanácsot adta nagy közönség előtt, hogy mindenki addig vásároljon Tesla Model S-t, amíg még lehet. "25 év múlva a Model S-re úgy fognak emlékezni, mint az első igazán jól kinéző, gyors elektromos autóra. Az emberek azt fogják mondani, hogy kár, hogy csődbe mentek" – mondta Lutz. A GM korábbi alelnöke novemberben azt nyilatkozta, hogy az óránként átlagosan 128 millió forint veszteséget termelő Tesla a közeljövőben csődbe mehet, és kivonulhat az autópiacról.

Egy másik feltételezés szerint rendszerhiba is okozhatta a tragikus balesetet. Felmerült, hogy

az automata vészfékező rendszer radarja valójában érzékelhette a teherautó pótkocsiját, a rendszer mégis úgy dönthetett, hogy nem aktiválja a fékeket.

Egy korábbi baleset képe, amikor autópályán egy építkezés miatt lerakott beton elválasztóelemnek ütközött a ModelS Forrás: Reddit

Ennek oka, hogy a finomhangolás során olyan elemeket is integráltak a programozásba, amelyek gondoskodnak arról, hogy ne fékezzen állandóan, a cég megfogalmazása szerint feleslegesen az autó. A radar felismer olyan tereptárgyakat, mint amilyenek a hidak vagy mélyen az utak fölé belógó útjelző táblák, így talán a pótkocsit is – tévesen – olyan tárgyként értelmezhette, amely miatt nem szükséges a fékezés.

Az újabb baleset mindenesetre bizonyítja, hogy

az Autopilot emberi felügyelet nélkül még gyerekcipőben jár, sok fejlesztésre van még szükség a valóban önjáró autók megjelenéséig.