Polgári SUV-vá szelídítette legdurvább tanulmányát a Lexus

Lexus UX
Vágólapra másolva!
Kiadtak egy képet a Genfben érkező legkisebb szabadidő-autójukról, a BMW X1-méretű UX-ről. Sokat szelídült a 2016-os tanulmányhoz képest.
Vágólapra másolva!
Magas orr, nagy kerekek és kis ablakok jellemzik a megjelenést Forrás: Lexus

Két évvel ezelőtt a Lexus megépítette eddigi legmerészebb, legpimaszabb tanulmányautóját, az UX-et, amelyről már akkor tudni lehetett, hogy pár éven belül sorozatgyártásba fog kerülni. Most kiadták az első hivatalos fotót a szériaautóról, ami

csak nyomokban emlékeztet a tanulmányra,

a dizájn sokkal kevésbé extrém, bár a hátsó lámpákat összekötő LED csík azért megmaradt. A határozott élek, a jellegzetes X-hűtőmaszk, és a szögletes kerékjáratok pedig jelzik, hogy az UX is a mai Lexus SUV-család tagja.

2016 őszén mutatkozott be az UX tanulmány. Nem sok maradt az izgalmas formákból Forrás: Lexus

Akkora, mint egy kompakt, csak kicsit magasabb

Bár a pontos méreteket még nem tudjuk, nincs okunk feltételezni, hogy az eredeti tanulmány méretei (

4,4 m hosszú,

1,52 m magas, 1,9 m széles, tengelytávja 2,64 m) érdemben változnának. Nagyjából akkora az UX, mint a legfőbb konkurensnek számító Audi Q3, BMW X1, Mercedes GLA, Jaguar E-PACE, vagy az Infiniti QX30.

Pipa alakúak a LED-es nappali fények Forrás: Lexus

A Lexus azt ígéri, hogy a vadonatúj, alacsony tömegközéppontot és nagy merevséget garantáló padlólemeznek köszönhetően az UX vezetési élménye közel olyan sportos lesz, mint a lassan az életciklusa végéhez közelítő, alacsonyabb építésű CT-é.

Már levédették az UX 200, UX 250 és UX 250h típusneveket, ami arra enged következtetni, hogy a kis SUV motorválasztéka egy kétféle teljesítménnyel kapható négyhengeres turbómotorból és egy szívómotoros hibrid hajtásból fog állni,

dízel természetesen nem lesz,

ahogy a márkától megszokhattuk.