Ezek most a legmenőbb autós játékok húsvétra

2018.03.24. 23:15

A húsvéti ajándékvásárlás előtt adunk pár tippet, mire érdemes odafigyelni az egyes játékok kiválasztásakor. Játéktesztelő youtuberünk videóiból ez alkalommal a nagy autós klasszikus Hot Wheelstől válogattunk párat, de a kicsiknek is találtunk rendőr- és mentőautót.

Játékteszt Dávid, egy gyerekjátékokra szakosodott youtuber. Videóiban színes-szagos-hangos játékokat mutat be gyerekeknek könnyen fogyasztható, szórakoztató formában. De nem kevés felnőtt is követi játéktesztjeit, mert azokban mindig hangsúlyozza, kinek ajánlja és kinek nem,

sőt, kiemeli a legfontosabb tudnivalókat is, amire a csemeték biztonsága miatt figyelni kell.

Tőle ez alkalommal kicsiknek és nagyoknak is válogattunk autós játékot. Ráadásul van olyan, amihez akár az egész család segítsége kell, annyira összeszerelős, de megéri.

Ehhez már apa segítsége is kell

Giga garázs a Hot Wheels-től. Még szerencse, hogy hárman rakták össze a fiúk és nem egyedül veselkedett neki a youtuber. Ebben az óriási parkolóházban ugyanis bőven akad hely az összes kisautónak, mert négy különböző szinten tárolhatók járművek.

Tehát tényleg hatalmas.

Ezeket akár lifttel, akár helikopterrel is helyükre lehet szállítani. De a garázs elhagyása is izgalmas, mert egy hatalmas szerpentinen történik, ahol gőzerővel száguldhatnak lefelé a kisautók. És, hogy izgalmasabb legyen a lemenet, látványos akadályok várják azokat. Fények és hanghatások, 2 db lift és egy helikopter is érdekesebbé teszi a garázst.

A játék nem olcsó, ára 30-40 ezer forint között van, cserébe jó ideig leköti a család szeme fényét.

A csomagolási méretek sem kicsik, mert egy 76x61x16 cm-es dobozról beszélünk. Ahogy a videóból is látszik, terepasztal vagy sok szabad tér kell hozzá. Sőt, szülői segítség, de legalább is felügyelet sem árt, mert hiába adnak hozzá útmutatót, egy-egy elemet nem is olyan könnyű összeilleszteni egy kisgyereknek, tehát elkél olykor a szülői segítség.

Nem csak hangos, de törékeny dolog se legyen a közelben

A Hot Wheels Roto Revolution próbára teszi a skacok képességeit, ugyanis, ebben a játékban fontos az időzítés. A videóban egyébként

a Csabi nevű youtubernek jó időbe telt, mire összerakta, hol jutnak be az autók a végtelenített hurokpályára.

Itt ugyanis az elemmel működő, körbefutó szettbe kell belőni két riválisnak egy-egy autót. Ezek aztán egy megadott hurokban száguldoznak körbe körbe onnantól kezdve. De ha rossz az időzítés, akkor egy szempillantás alatt összeütköznek az autók és szétrepülnek. Az nyer, akinek utolsóként marad épségben versenyző autója.

A játék ára 13 és 18 ezer forint között alakul.

Érdemes odafigyelni, hogyan játsszák a gyerekek, mert, bár elsőre jó bulinak tűnhet, ha össze vissza kilövöldözik az autókat, azért van ereje a játéknak.

Rendőröset és mentőset is lehet játszani

Kisgyerekeknek viszont páratlan élmény, amikor az igazira megszólalásig emlékeztető motorhangot ad ki egy játékautó. Ráadásul mind a két csomaghoz vannak beültethető karakterek is.

Amíg Charlie, a rendőrautó 5 ezer, addig Robin a mentőautó közel 10 ezer forintba kerül.

A rendőrautó lendkerékkel működik, és valóságos motorhangja van, gombnyomásra pedig kinyílik a teteje. A készlet tartalmaz egy rendőrt, és egy rendőrkutyát. Robin, a mentőautó méretei: 25 x 13 x 16 cm. Jellemzője, hogy szintén lendkerekes, vagyis valóságos motorhanggal látták el, gombnyomásra kinyílik a hátsó rámpája, amiről szintén gombynomásra kigurul a kerekesszék. Könnyen nyílik az oldalajtója, de tartalmaz egy röntgengépet is, sőt, egy kivehető hordágyat is.

Egy egész város összerakható

A Hot Wheels City lesz a Mattel idei újdonsága. Hot Wheels pályák, csak városi témában. Összeépíthető az eddigi pályákkal is, csak itt egy várost építhetnek és történeteket játszhatnak el a kocsikkal. Van rendőrség, tűzoltóság, akvárium stb. Itt a történet szerint ugyanis a várost ellepték a rettenetes óriáspókok, óriáskígyók és óriás denevérek. Ezek a rémségek csak arra várnak, hogy lecsapjanak a gyerekek kocsijára, vagyis hihetetlenül gyorsnak és ügyesnek kell lenni.

A játékok az ezer forintos kisautótól egészen a 10 ezer forintos pályaszettig kaphatók.

További játéktesztek a YouTube-on, a Facebook-oldalt itt találja: