Elgázoltak egy amerikai rendőrt, aki éppen segíteni készült egy a hóban elakadt autóson az autópályán. Egy másik kocsi hátulról nekihajtott, és nekicsapódott a veszteglő autónak. A járőrkocsi kamerája rögzítette a megdöbbentő balesetet.

Az elakadt autó sofőrje kiszállt, hogy segítsen a rendőrön. Egy másik szemtanú is odaszaladt, és a járőr rádióján keresztül segítséget kért a központtól - írja a Mirror.

A négygyerekes rendőrt az egyik utahi kórházba szállították, több bordája és a lapockája is eltört. A rendőr felesége a Fox Newsnak elmondta, hogy férjének egyébként többször volt már hősies akciója, többeket megmentett az utakon.

Mikor magamhoz tértem, csak a havat láttam, és levegőért kapkodtam - mondta az elgázolt rendőr, aki szerencsésen könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet.

Szerencsére van egy bátyám, aki odaföntről vigyáz rám - tette hozzá.

A rendőr korábbi járőrtársát még 2016-ban halára gázolta egy autó.