Az M3-son is dugók lesznek

autópálya, illusztráció M3-as
Az M3-as autópálya 49. számú főút - Vásárosnamény közötti, újonnan átadott szakasza az őri csomópont közelében 2014. október 10-én. A 11,9 kilométer hosszú, kétszer két sávos sztrádarész nettó 15,5 milliárd forintból, uniós és hazai forrásból épült meg.
Vágólapra másolva!
Szerdától változik a forgalmi rend a M3-as autópálya mogyoródi szakaszán a pályát keresztező híd középső pilléreinek építése miatt - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.
Vágólapra másolva!

A közleményben azt írták, várhatóan

július közepéig tart majd a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új csomópont építése.

A munkálatok idejére a pálya érintett szakaszán

a belső sávot négyszáz méteren mindkét irányban lezárják.

A jelentős napi forgalom miatt irányonként két forgalmi sáv sávelhúzással biztosítja majd a haladást - tudatták.

Az M3-as autópálya (Illusztráció) Forrás: MTI/Balázs Attila

Hozzátették, a meglévő Ring pihenő és az autópályát keresztező Temető út között közel egy kilométer hosszon kell ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani. Mindkét irányban csökkentett, 60 kilométer/óra sebességgel haladhatnak majd az autósok. A közlemény szerint

a tavaly októberben megkezdődött kivitelezés ütemterv szerint halad.

A híd már elkészült pilléreit összekötő fejgerenda zsaluzási, vasalási és betonozási munkálatait, valamint a közmű kiváltási- és fakitermelési munkálatokat is végzi a vállalkozó.

Az építkezés várhatóan 2019 nyarára fejeződik be,

onnantól használhatják az új csomópontokat és kapcsolódó szakaszokat az erre közlekedők - fűzték hozzá.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, uniós és hazai forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a HE-DO Kft., a Penta Kft. és a KM Építő Kft. végzi - írták.