Ilyen nincs: szétverték az új fizetőkapukat az albán autópályán

albán tüntetők
Vágólapra másolva!
Nem nézték jó szemmel a lakosok, hogy pénzt akarnak kérni az út használatáért, ami valójában nem is autópálya.
Vágólapra másolva!
14 rendőr sérült meg az ütközetek során Forrás: AFP/Stringer

Albániában nemrég találta ki a kormány, hogy a Koszovó felé vezető 2x2 sávos Durrës-Kukës autóútért (amelyet ott autópályának neveznek) úthasználati díjat fognak szedni.

Forrás: AFP/Stringer

Az ügynek politikai színezete is van, a döntés után a baloldali kormányt azzal vádolta meg az ellenzék, hogy szándékosan akarja megnehezíteni a Koszovó és Albánia közötti közlekedést, és, hogy „el akarja választani egymástól az albán nemzettestvéreket."

Forrás: AFP/Stringer

A személyautóktól 2,5, a teherautóktól 22,5 eurót kértek volna az út használatáért, amit a lakosok nem nézték jó szemmel.

Húsvétkor az új fizető kapukat a koszovói albán kamionosok és az albán lakosság közös erővel verte szét és gyújtotta fel, a harcokban 14 rendőr sérült meg.

Forrás: AFP/Stringer

Edi Rama miniszterelnök kilátásba helyezte a vandálok felelősségre vonását, és az autópályadíjak felülvizsgálatát is.

Forrás: AFP/Stringer