Ezek Budapest legveszélyesebb útjai, elszabadult rajtuk a pokol

Vágólapra másolva!
Jelentősen nőtt a sérüléses balesetek száma Budapest húsz legveszélyesebb útján.
Vágólapra másolva!

A Vezess összevetette a feketelistát az öt évvel korábbival, amiből kiderül: a főváros legtöbb súlyos balesetet hozó útján szinte elszabadult a pokol.

Az éllovas Váci úton 67 olyan baleset volt 2016-ban, amiben megsérültek vagy meghaltak autósok, kerékpárosok, esetleg gyalogosok.

Ez brutális,

63 százalékos növekedés a 2011-es 41 sérüléses balesethez képest, ilyen mértékű emelkedés rendkívül ritka.

A dobogó másik két szereplője sem változott, a Pesti út lett a második, a Szentendrei a harmadik a statisztikai hivatal adatai szerint.

A feketelistán szereplő húsz útból tizenhatra többször kellett mentőt hívni 2016-ban, mint öt évvel korábban. Összességében 567 komoly baleset történt 2016-ban ezeken az utakon a 2011-es 499 balesettel szemben, ami közel 14 százalékos növekedés.

A legveszélyesebb utak listája:

  1. Váci út – 67 baleset (2011-ben 41 baleset, akkor is 1. hely)
  2. Pesti út – 48 baleset (37, 2.)
  3. Szentendrei – 45 baleset (34, 3.)
  4. Thököly út – 41 baleset (22, 12.)
  5. Rákóczi út – 41 (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  6. Hungária körút – 40 baleset (25, 9.)
  7. Budaörsi út – 34 baleset (26, 8.)
  8. Soroksári – 33 baleset (27, 7.)
  9. Jászberényi út – 24 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top25-ben)
  10. Andrássy út – 23 baleset (29, 5.)
  11. Szerencs utca – 23 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  12. Hűvösvölgyi út – 22 (14, 30.)
  13. Könyves Kálmán körút – 22 baleset (23, 11.)
  14. Üllői út – 22 baleset (22, 13.)
  15. Szerémi út – 20 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  16. Kossuth Lajos utca (XXI. kerület) – 20 baleset (28, 6.)
  17. József körút – 20 baleset (16, 25.)
  18. Teréz körút – 19 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  19. Baross utca – 19 baleset (15, 28.)
  20. Fogarasi út – 19 baleset (17, 20.)