Megdöbbentő, 30 km hosszú dugó állt az M1-esen, ez az oka

dugó
Vágólapra másolva!
Az M1-es autópályán Budapest felé, a 27-es herceghalmi csomópontnál egy közel 5 km-es szakaszon csak a belső sáv volt járható aszfaltozás miatt. Hatalmas, közel 30 km-es torlódás alakult ki, a vége Tatabánya-Óvárosig ért. Délutánra harmadára csökkent a sor, miután befejezték a munkálatokat.
Vágólapra másolva!

Az Útinform jelentése szerint

a főváros felé többórás átjutási idővel lehet számolni a pályán,

de az 1-es főúton is telítettek a sávok Bicskétől. Aki teheti, az M7-es autópályán is megközelítheti a fővárost, vagy Tatabányától kerülhet alsórendű utakon a Tarján-Szomor-Zsámbék útvonalon.

A Magyar Közút közleménye szerint a társaság folyamatosan végez útfelújítási, nagyfelületű és lokális javítási munkákat az M1-es autópálya mindkét irányában. A Budapest felé tartó oldalon két helyen dolgoznak hosszabb ideje a szakemberek a 40-es és a 28-as kilométerszelvények között.

Nagyon hosszú araszolásra kell készülni

Szerda este óta ugyanakkor a fővároshoz közelebbi szakaszon még éjszaka sem ment 10-12 kilométer alá a torlódás hossza.

Ennek egyik oka, hogy az elmúlt napokban jelentősen megnőtt az autópálya forgalma, mivel

május 10-én és 11-én Ausztriában kétnapos nemzeti ünnep van, emiatt a vendégmunkások nagy része útra kelt.

Az M1-M0-M5 útvonalon a szokásosnál is nagyobb forgalom zajlik.

Eddig nem volt példa arra, hogy az egymástól 10-15 kilométerre lévő munkaterületekhez kapcsolódó torlódások összeértek volna, jelen esetben ez megtörtént,

ezért is alakulhatott ki rövid időn belül közel 30 kilométeres torlódás.

Az M1-es autópályán Hegyeshalomtól egészen Herceghalomig a Budapest felé tartó oldalon valamennyi változtatható jelzésképű táblán jelzik a torlódást.

A Magyar Közút azon dolgozik, hogy az M1-es autópálya bicskei szakaszán a 28-as kilométernél zajló munkálatok helyszínéről a kivitelező a lehető leggyorsabban levonulhasson,

és azt visszaadhassa forgalomnak, hogy a rendkívüli torlódás mérséklődhessen.

Ugyanakkor a 40-es kilométernél zajló pályaszerkezet-javítási munkák miatt a munkaterület visszaadása nem lehetséges, ezért az autópályán a megnövekedett forgalom miatt továbbra is számíthatnak az autósok torlódásra.

FRISSÍTÉS 14.15: A 30 kilométeres torlódás jelentősen mérséklődött pár órán belül. Délután fél kettőkor biztonságosan meg tudták nyitni a bicskei szakaszon, a 28-as kilométernél mindkét sávot az autósok előtt. Jelenleg 10 kilométerre csökkent a feltorlódott kocsisor hossza a 39-es és 49-es kilométerszelvények között.