Magyarországon a légiforgalmi irányítók a legjobban fizetett alkalmazottak, ennek ellenére egyre nehezebb magasan kvalifikált utánpótlást találni az évről évre növekvő hazai légi forgalom kiszolgálására, valamint a nyugdíjba vonuló kollégák pótlására. A VOLT Fesztiválon rendhagyó programmal mutatja be a szakmát a HungaroControl.

Az égető szakemberhiány orvoslására a magyar légtérirányításért felelős HungaroControl (HC) az élet szinte valamennyi területén igyekszik megszólítani az érdeklődő fiatalokat, ezek közé tartoznak a több tízezres tömeget megmozgató nyári zenei és kulturális rendezvények is. A soproni VOLT Fesztiválra is kivonult a HC, ahol rendhagyó módon, egy játékba oltott képességfelmérővel igyekeznek minél több érdeklődővel megismertetni a légiforgalmi irányító szakma titkait.

A stilizált torony sem maradhatott le az installációról. Galériához kattintson a képre!Fotó: Rockstar Photographers

A fesztivál HungaroControl Termináljában bárki kipróbálhatja az #ctrlAiR névre hallgató játékot, mely betekintést enged a laikusok számára a szakma rejtelmeibe, és teret biztosít ahhoz, hogy a fesztiválozók személyesen megtapasztalják a légiforgalmi irányítói munka összetettségét.

Ezzel a dodzsemmel nem ütközni kell

A #ctrlAiR játéktere a légteret idézi meg, melyben 3-5 fős csapatok indulnak útjukra. A játéknak három fontos szereplője van: a pilóta, a navigátor és az irányító. A pilóta kezében van a „repülő" (vagyis dodzsem) irányítása, az ő felelőssége a vezetés és a folyamatos döntéshozatal. A navigátor látja a pályát, felméri a lehetséges helyzeteket és lehetőségeket, ezenkívül audiokapcsolat segítségével az irányítóval kommunikál.

Most a dodzsempálya a légtérFotó: Rockstar Photographers

Az irányítók pedig az előttük lévő monitorokon látják a bekamerázott játékteret, valamint a megoldandó feladatok felbukkanási helyét és idejét. Információikkal, „útvonaltervezésükkel" segítik a pilótát és a navigátort feladatuk teljesítésében.

Munkában az irányítókFotó: Rockstar Photographers

A végső cél, hogy a játékosok összegyűjtsék a csapatuk színével megegyező fényekért járó pontokat, de eközben elkerüljék az ütközéseket. Ha okosan játszanak, sok pontot szerezhetnek, mellyel ők lehetnek a kör legjobb csapata, amiért ajándékot kapnak. Az akadályok megoldásához csapatmunka, bizalom és koncentráció szükséges. A hirtelen jött eseményektől sem szabad megijedni, ilyenkor fontos a megfelelő koncentráció és a stressztűrő képesség.

Fesztiválokon is keresik az utánpótlást

A HC 2018-ban négy könnyűzenei fesztiválon; a VOLT, az EFOTT, a Campus és a Sziget rendezvényeken építi fel a HungaroControl Terminált, mellyel célja, hogy maradandó élményt szerezzen azoknak a fesztiválozóknak, akik kipróbálják a #ctrlAiR játékot. A HC reményei szerint a játék iránt érdeklődőkből jelentkezők, később pedig a szakképzést elvégző, felelősségteljes légiforgalmi irányítók lesznek.

Nem is olyan könnyű ennyi járművet koordinálniFotó: Rockstar Photographers

Az Eurocontrol statisztikái alapján az európai légtér forgalma 2017-ben 4,4%-kal növekedett. Ugyanezen időszak alatt a HC irányítói az európai átlagot duplán meghaladó forgalmat kezeltek (9%-os növekedés) hiba nélkül. Ennek sikeres megvalósításához kiemelkedő szakembergárda szükséges, ezt hívatott támogatni a #ctrlAiR játék. Az irányítók munkáját korábbi interjúnkból ismerheti meg részletesen.