Sikeresen eljutott a Kaukázusra a magyar Trabant Expedíció

Trabant expedíció
Vágólapra másolva!
Az Északi sarkkör és az afrikai Bamako után most az Európa és Ázsia határán húzódó hegység volt a világjáró trabisok célja.
Vágólapra másolva!
Grúziában, hegyek között Forrás: Juhász Zsolt/Geonauta

A 27 éves, 1100 köbcentis, 300 euró értékű, kétüteműnek öltöztetett négyütemű Trabant 2014 januárjában járt az Északi sarkkörön Norvégiában, 2015-ben pedig Afrikában, a Budapest–Bamako-ralin. Juhász Zsolték célja ezzel példát mutatni:

kevés energia és nyersanyag felhasználásával, minimális környezeti ártalommal, kevés befektetéssel is minden földrajzi cél elérhető.

Juhász Zsolt a vászontetős Trabi nyergében, Karabach hegyi államban Forrás: Juhász Zsolt/Geonauta

A Trabantot elsősorban figyelemfelkeltő szándékkal választották a mai, mindent felélő-felégető fogyasztói társadalommal szemben. Ezért fotózták a Trabantot az Eiffel-toronynál, a Colosseumnál, vitték fel téli időszakban az Északi sarkkör fölé sok száz kilométerrel,

összkerékhajtás és sok lóerő nélkül, mindössze négy terepgumi és egy csörlő segítségével.

Kétüteműnek tűnik, de valójában négyütemű Forrás: Juhász Zsolt/Geonauta

Juhász Zsolték legújabb Trabant-expedíciója 2018. június 28.-án indult Budapestről a Kaukázusba, az útinaplót itt lehet követni.

A Trabant Expedíció kaukázusi útja Forrás: Juhász Zsolt/Geonauta

„A budapesti indulást követően végigvágtáztunk Szerbián, Bulgárián. Törökországban betértünk a rodostói Rákóczi házba, majd Grúz tájak, hegyek felé irányítottuk magunkat. Megnéztük Trabanttal a Kaukázus hegyeit, az ott élők meg megnézték a Trabantot. Mestia városából leereszkedve az Usghuli hágón kitört az autó kereke, de Kamaz alkatrészből összeraktuk, és most már utunk kb. felénél Örményországban vagyunk. Innen még látogatást teszünk Karabah államba és utána hazaautózunk" – írta Zsolt a legutóbbi beszámolót Jerevánból pár napja.

Juhász Zsolt

Zsoltot pár sorban bemutatni lehetetlen feladat. Már gyermekként utazások hosszú sorát álmodta meg, valósággal falta a Világjárók sorozat köteteit, és felnőttként sem felejtette el megvalósítani álmait. 1994-ben indult első útjára, akkor épp stoppal. Azóta utazásaihoz minden létező járművet igénybe vett. Folyami uszályon lakott Párizsban, aludt puccos, sok csillagos luxus szállodában csakúgy, mint folyóparti nyomornegyedek viskóiban.


Bejárta kerékpárral Észak-Afrikát, bebarangolta Európát és a Balkánt, több alkalommal járt az Északi sarkkörnél, megmászta Európa legjelentősebb hegycsúcsait és összes működő vulkánját, 14 alkalommal járta végig az El Camino zarándokutat. Képzett hegymászó, lelkes természetvédő és a Geonauta Baráti Társaság alapítója. Most már több mint 150 külföldi utazásnál jár, volt, amelyik két napig tartott, volt, amelyik két évig.