Ki nem találná, miből készülő gumikkal kocsikázik majd a forgalomban

pitypang
Vágólapra másolva!
A Continental és Dirk Pröfer professzor közösen vehette át a Münsteri Egyetem elismerését a pitypangból készülő abroncsokkal kapcsolatos kutatásért.
Vágólapra másolva!

A Taraxagum-projekt célja, hogy olyan szériaérett gumiabroncsokat hozzanak létre, melyekben

a kaucsukfából származó alapanyagot orosz pitypang nedvével helyettesítik.

A díjjal az intézmény elismerte azt a több évet felölelő munkát, melynek során a biotechnológiai kutatásból sikerült eljutni a gumiabroncsokig.

Forrás: Continental

A Continental terveinek megfelelően még idén megnyílhat Taraxagum kutatólaboratóriuma a Németország északi részén fekvő Anklamban.

A pitypang nedvéből kinyert kaucsuk előállításával jelentősen csökkenhet a szállítási költség, ezáltal jóval kisebb lehet a gumiabroncsok előállításának szén-dioxid kibocsátása.

A Continental tervei szerint a pitypangból készülő gumiabroncsok öt év múlva készen állnak a sorozatgyártásra.

A kutatók azért döntöttek az orosz pitypang mellett, mert nedve nagy molekulatömegű gumit, vagyis hosszú láncú gumimolekulákat tartalmaz, melyek fontos alapanyagai számos gumiterméknek. A Continental a haszonjárművek és a személyautók számára már több, pitypangból készülő abroncs prototípusát készítette el. Az eddigi tesztek és vizsgálatok arra világítottak rá, hogy

ezek minden tekintetben biztonságosak és megbízhatóak.