Ilyen nincs: egy koreai autó a belső sáv ura - Kia Stinger GT teszt

2018.08.01. 17:27

Milyen, amikor egy vadászgép dugóba kerül?

Persze a kocsi neve is harci gépre emlékeztet, hiszen csípéssel védekező állatot, vagy fájdalmas ütést jelenthet a „stinger", sőt, egy amerikai föld-levegő rakétát is így hívnak. Hab a tortán, hogy Head-Up Display (HUD) is került a GT-be, mely szintén a harci repülőkből érkezett, szóval lehet, hogy e sok utalás direkt van: a Kia olyan autónak mutatja új csúcsmodellét, mely egy pilótának kedvére válna.

Igazi hátsókerekes arányai vannak, bár a V6-os csúcsmodell nálunk alapáron 4x4-hajtást kapForrás: Bolla György

Márpedig Tom Wolfe könyve és az abból készült film óta tudjuk, a vadászpilóták csak a legharapósabb masinákban mutatkoznak szívesen. Vajon felnő az igényekhez? A kocsi viselkedéséről sok jót hallottam, de napokig csak városi forgalomban, tömött bevezető utakon vezettem. Ott óriási előny, hogy a futómű kényelmes, szerintem komfortosabb, mint a drága német sportszedánok, talán csak a Jaguar XE összevethető vele.

Sokat ígér a sebességmérő, és sokat is ad a Kia: leszabályozás híján megfutja a 270 km/h-tForrás: Bolla György

Ma már természetes, hogy egy bivalyerős motor sem panaszkodik kis tempónál, dugóban, nincs rángatás vagy melegedés, pedig ekkora erőnél ez nem olyan rég még kérdés volt. De a start-stop működését nem szerette igazán a Stinger GT, néha a kelleténél nagyobb rántással állt le. Mégsem kapcsoltam ki, erősebb napokon ugyanis akár 16-17 litert is kijelzett a fedélzeti fogyasztásmérő.

Teljes gőzzel előre!

Azt mondják, nagy méneshez kétszer fordul a szénásszekér, de ha valaki sokszor kényszerül ilyen kellemetlen, dugós városi forgalomba, annak nem a V6-os twin-turbo Stinger az autója. Már pont kezdtem volna megutálni a kocsit, amikor végre nekiengedhettem egy kiürült autópályán, és hirtelen minden érthetőbbé, kellemesebbé vált. Ahogy a csak hangsebesség felett jól repülhető SR-71 Balckbird, a Stinger GT is gyors haladásnál kerül elemébe.

A középkonzoli kapcsolók anyaga emlékeztet rá, hogy Kiában ülünk, de az összeszerelési minőség itt is rendben van: minden finoman kapcsol, és jól működik. Széria az automataváltó és a vezetéknélküli töltő isForrás: Bolla György

Persze az autópályán elég, ha stabil a kocsi, ettől még kanyargós szakaszon könnyen kerülhet bajba, tehát egyik este elindultam rendes sofőrdolgoztató utakra vele. Itthon a nagy Stinger csak összkerék-meghajtással elérhető (más piacokon van hátul kaparó is), ezzel viszont olyan gyorsulásra képes rajtprogrammal, amit már a belső szerveink is éreznek, és nincs olyan helyzet, amiből ne tudna pillanatok alatt még nagyobb tempóra váltani.

Néhány éve ilyen peres gumival természetes lett volna, hogy ráz, de a Stinger malomkerekeken is komfortos a magyar utakon. Nagyot harap a Brembo fék, a kormány változó áttételűForrás: Bolla György

Ez, és a gyors, nyolcfokozatú automataváltó nagyon megkönnyíti az előzést, hegyi utakon a kanyarok közötti egyenesek leküzdését pillanatokra rövidíti. Itt jön ki igazán a V6 erőfölénye, a 2.0 turbóval szemben, de a legnagyobb varázslat az, hogy a hosszú tengelytávú és nehéz kocsi egészen elképesztően kezes a kanyarokban is. Őrületesen stabil, nincs szükség a menetstabilizáló beavatkozására, egyszerűen csak piszok gyors.

Egyvalami nagyon trükkös: a sebességérzet

A Stinger GT egyetlen hátránya ilyen országúti körökön éppen hatalmas tudásában rejlik. Olyan stabil, olyan obszcén sebességre képes anélkül, hogy biztonságérzetünk csökkenne, ami már önmagában veszélyes, és most nem a jogosítvány elbukásáról beszélek. Túl nagy tempóra csábítja az egyszerű úrvezetőt is, túl gyorsan kell száguldani ahhoz, hogy igazán élményt adjon.

A három kerek légbeömlő és az alu kapcsolópanel jól mutat, a klímapanelnél már elfogyott a fantázia - de legalább nem menüből kell állítaniForrás: Bolla György

Mondjuk egy MGB-ben nincs semmilyen elektromos őrangyal, gyűrődő zóna vagy légzsák, viszont ha bajba kerül vele az ember, az 60-70-nel történik, nem 150-nel. De ezzel a károgás részét le is zárhatjuk, a Stinger GT ugyanis, hiába vagyok régi vágású, teljesen elvarázsolt.

Egy dízel Mondeóból átülve sem lesz dráma

Azt vártam a Kia sportszedánjától, hogy jópofa, ügyes próbálkozás lesz, de ennél sokkal többet kaptunk a koreai gyártól. 370 lóerő ugyanis nagyon sok, régebben ez a szupersportkocsik vadászterülete volt, amikhez azonban nemcsak pénz, de képzett pilóta is kellett, mert nagyon meg tudja tréfálni a sofőrt ennyi erő.

Erre is jár a szokásos 7 év Kia-garancia. A négyhengeres, benzines vagy dízel Stingerek ára 12,6-13,2 millió forinttól indul, a csúcsmodell más ligában játszikForrás: Bolla György

Hasonlóan erős, vagy ennél nem sokkal durvább sportkocsikban (pl. a 431 lóerős BMW M3-ban) ahhoz vagyok szokva, hogy minden idegszálammal a vezetésre kell koncentrálni. Ez a Kia azonban nem ilyen. Van egy ide illő kifejezés, a hozzáférhetőség. A Stinger GT-t a tudásához képest nem drága megvenni, nem pénztárcaszaggató fenntartani, és nem kell Walter Röhrl a volán mögé, hogy élvezzük. Még sosem volt 370 lóerő ilyen könnyen hozzáférhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő