Meglepett unoka találta meg a nagypapa Lambóját

Vágólapra másolva!
Az igen ritka Countach LP500 S több mint húsz évig porosodott, mire ráleltek.
Vágólapra másolva!
Forrás: Reddit

A Lamborghini Countach a 80-as évek egyik legvágyottabb sportautója volt, különösen az LP500 S változat, ami 4,8 literes, 375 lóerős V12-es motort és szélesített, légterelőkkel megvadított karosszériát kapott. Mindössze 321 darab készült belőle, ezért nagyon magas árat is kifizetnek érte a gyűjtők, az ára felújítás nélkül 80-90, felújítottan 140 millió forint lehet.

Forrás: Reddit

A képeken látható, 1981-es gyártású példány több mint 20 évig állt egy koszos garázsban, ugyanis a gazdái elfeledkeztek róla. A Countach-ot a legutolsó gazdájának az unokája, egy Reddit felhasználó találta meg, amikor a nagyszülők garázsába benézett.

Forrás: Reddit

„A nagyapám vette ezt az egzotikus autót egy autókölcsönző vállalkozás számára 1989-ben. Aztán a biztosítási díjak emelkedése miatt a cég megszűnt, de a nagyapám megtartotta az autót, és még más autókat is, például a Lambo előtt álló Ferrari 308-ast is. Nem tudom miért tárolta több mint 20 évig egy beázó garázsban őket, fogalmam sincs" – írta a boldog unoka.