Egy elektromos Moszkvics-klón, amit a Kalasnyikov épített

kalasnyikov
Vágólapra másolva!
Az AK-47-es gépfegyver gyártójaként világhírűvé vált Kalasnyikov CV-1 néven bemutatott egy elektromos hajtású tanulmányautót, megdöbbentő retró alapokon.
Vágólapra másolva!

A premierre egy haditechnikai szakkiállításon került sor, ami jelzi, hogy

a Kalasnyikovnak alapvetően harcászati céljai vannak az elektromos hajtáslánccal.

A mérnökök nem erőltették meg magukat,

a technikát egy 1970-ben gyártott Izs 21252 karosszériájába csomagolták be.

Ez a típus volt az egyik első szocialista ferde hátú autó, alapjait a Moszkvics 412-es adta (nálunk csak dobozos vagy platós haszonjárműként forgalmazták az Izseket). A retrós megjelenés ellenére itt-ott azért módosították, de így sem lett igazán modern. Sőt.

Forrás: Kalasnyikov

Sajnos a Kalasnyikov pont a legfontosabb részletekről nem árult el egy szót sem, azaz

nem tudni, hogy a hajtáslánc pontosan hány lóerős,

és egyáltalán hány elektromotort építettek az autóba.

Csak annyi biztos, hogy a tanulmány állítólag a cégcsoport által kifejlesztett több saját rendszert is tartalmaz. Ezek közé tartozik a 90 kWh-s moduláris akkumulátorcsomag, a nagy sebességű töltést biztosító rendszer, illetve egy „forradalmi inverter”.

Forrás: Kalasnyikov

Kiszivárgott hírek szerint

százas tempóra hat másodperc alatt gyorsul az autó, egy feltöltéssel 350 km megtételére képes.

Forrás: Kalasnyikov

A Kalasnyikov szóvivője a cég céljaival kapcsolatban elég bátran fogalmazott:

– mondta Szofia Ivanova. A most bemutatott autó egyébként csak tesztcélokat szolgál.