Van egy magyar út, ahol csak egy adott rendszámú autóval lehet megállni

tábla
Vágólapra másolva!
Létezik egy útszakasz Fejér megyében, ahol csak és kizárólag egyetlen rendszámmal lehet szabályosan megállni.
Vágólapra másolva!

Az alábbi felvételt a közelmúltban a Fejér megyében található Alsószentivánon készítette a Hvg egyik olvasója. A fénykép szerint a táblát követő útszakaszon gyermekek úttestre lépésével fokozottan számolni kell, és vélhetően emiatt is maximum 30 km/h-val lehet haladni errefelé.

Forrás: Hvg.hu/olvasói fotó

Ez eddig rendben is van, az viszont furcsa, hogy a táblát követő 150 méteres szakaszon egyetlen, a kiegészítő táblán feltüntetett rendszámú autót leszámítva tilos megállni.

Nem tudni, hogy a magyar forgalmi rendszámú autó e tekintetben miért élvez előnyt a többi autóhoz képest. Megjegyzendő továbbá, hogy a főút ezen szakaszán mindkét oldalon kint vannak ezek a közlekedési táblák.