Akkora, mint a Suzuki Vitara, de jóval drágább ez a sikkes francia SUV

D+ 3 Crossback
Vágólapra másolva!
A sikkes DS 3 Crossback olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a luxusautók, és lesz tisztán elektromos változata is.
Vágólapra másolva!
Tízféle alapszínben és háromféle tetőszínnel lehet majd rendelni Forrás: DS Automobiles

A Citroën nemrég önállósított prémiummárkája, a DS Automobiles bemutatta azt a típusát, amit

az Audi Q2 és a Mini Countryman ellenfelének szánnak

a kis prémium szabadidő-autók piacán. A DS 3 Crossback világpremierje az októberi Párizsi Autószalonon lesz, de már most elárultak minden fontos információt róla.

Nagy a hasmagasság, mégsem túl magas a felépítmény. Megmaradt a cápauszony a hátsó ajtónál Forrás: DS Automobiles

A DS 2023-ig tartó, hat új autóból álló offenzívájának ez a második modellje a DS 7 Crossback után. A DS 3 Crossback a PSA Csoport vadonatúj, kis és kompakt méretű járművek számára tervezett moduláris platformjára, a CMP-re épül, ezt kapja majd meg a jövőre érkező Opel Corsa és Peugeot 208 is, valamint az összes hasonló méretű PSA-modell a jövőben.

Leváltja a nagy elődöt is

A jövő év közepétől megvásárolható újdonság a DS első modelljének, a 2019 végén leköszönő DS 3-nak is az indirekt utóda, reflektálva arra, hogy a kis szabadidő-autókat manapság jobban keresik a vevők, mint a hagyományos kisautókat. A két autó között a formai kapcsolatot a B oszlopon lévő fordított cápauszony és a függőlegesen elhelyezett LED-es nappali fény jelenti.

A vészfékező rendszer sötétben is észreveszi a járműveken kívül a gyalogosokat és a kerékpárosokat Forrás: DS Automobiles

Igazi prémiumautós megoldás, hogy

a kilincsek csak akkor álnak bújnak elő, amikor szükség van rájuk,

egyébként belesimulnak az autó oldalfalába. A kulcs nélküli rendszer esetén csak közel kell menni az autóhoz, és az magától kinyílik, a négy kilincs automatikusan kiemelkedik. Eltávolodáskor a kilincsek visszahúzódnak, és a kocsi bezáródik. Amúgy a nyitás és az indítás a vezető okostelefonjával is történhet, ami azt is jelenti, hogy a kocsi használatának átengedése a kiválasztott személyek részére anélkül lehetséges, hogy oda kellene adnia nekik a fizikai kulcsot.

Kiélhették magukat a formatervezők, láthatóan nem volt megkötve a kezük Forrás: DS Automobiles

Belül is extravagáns megoldásokkal próbál kitűnni a népes konkurenciából DS 3 Crossback, a vezető- és utasoldali ülés például kagylós kialakítású, elektromos állítás, a masszázs-, valamint a fűtési funkciók is szerepelnek az extralistán. Az igényes anyagokkal (pl. Alcantara, gyémántmintás, steppelt bőr) burkolt műszerfal formája egyedi,

a vezető elé digitális képernyő került,

a középkonzolon pedig a kategória legnagyobb, 10,3 colos érintőképernyőjén jelenik meg a navigáció, és erre lehet tükrözni az okostelefon képernyőjét is.

Háromféle hajtással

A DS 3 Crossback a Kia Soul és a Hyundai Kona mellett egyetlen kis SUV a jelenlegi mezőnyben, amit benzines, dízel- és elektromos hajtással is meg lehet majd rendelni. Az 1,2-es, háromhengeres turbós benzinest 100, 130 és 155 lóerővel, az 1,5 literes, négyhengeres dízelt 100 és 130 lóerővel lehet választani.

Hogy minél letisztultabb legyen a műszerfal, érintőkapcsolókkal látták el a látványos középső kezelőpanelt Forrás: DS Automobiles

Nem sokkal a piaci bevezetést követően érkezik majd a zöld rendszámra igényt tartó tisztán elektromos hajtású E-Tense változat, amit egy

100 kW-os (136 lóerős) villanymotor mozgat majd

meglehetősen fürgén, legalábbis a 8,7 másodperces 0-100-as gyorsulási adatból erre következtetünk. Fontos modell ez a DS történetében, mivel a francia luxusmárka a tervek szerint 2025-től már csak elektromos autókat fog gyártani.

A feláras mátrix LED-fényszórók fénye automatikusan igazodik az aktuális vezetési körülményekhez, és nem vakítja el a többi közlekedőt Forrás: DS Automobiles

Az E-Tense-nek az 50 kilowattórás lítium-ion akkumulátor a WLTP szabvány szerint 300 kilométeres hatótávot biztosít, ami azt jelenti, hogy a gyakorlatban is minimum 200-250 kilométerrel lehet majd számolni. 100 kW-os villámtöltővel 80 százalékra fél óra alatt lehet feltölteni az akkut.

Nagyjából akkora, mint a Vitara

Mivel az akkumulátort az üzemanyagtartály helyére, a hátsó ülések alá építik be, az utastér ugyanakkora az elektromosban is, mint a benzinesben vagy a dízelben, és a 352 literes csomagtér sem lett kisebb. Maga a karosszéria

4,12 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,53 méter magas,

vagyis igazodik a kis SUV-kategória szabványos méreteihez azt leszámítva, hogy valamivel alacsonyabb a megszokottnál.

Mivel a prémium kategóriában versenyez, és prémium szolgáltatásokat nyújt, nem lesz olcsó Forrás: DS Automobiles

A Franciaországban készülő DS 3 Crossback értékesítése 2019 második negyedévében indul, az ára az előzetes információk alapján felszereltségtől és motortól függően 8 és 13,5 millió forint közé tehető, a legdrágább természetesen az elektromos változat lesz.