Megtörtént a csoda, Mercedes-motorral is lehet majd Daciát venni

Dacia Duster
Vágólapra másolva!
A Dacia terepjárójába is beköltözik a Renault és a Daimler közös fejlesztésű, 1,3-as turbómotorja.
Vágólapra másolva!
150 lóerővel jól megy majd a könnyű, 1,2 tonnás autó Forrás: Dacia

Az egy éve bemutatott, második generációs Dacia Duster új motorral gazdagodik a következő modellévre. A régi 1,2-es benzines turbómotort a Renault és a Daimler közös fejlesztésű 1,3-asa váltja, ami többek között a Mercedes A és B osztályban, a felfrissített Renault Kadjarban és Nissan Qashqaiban is dolgozik.

Fejlődik az infotainment rendszer Forrás: Dacia

A román terepjáró két teljesítményszinttel,

130 és 150 lóerővel kapja meg a részecskeszűrővel is ellátott négyhengerest,

melynek nyomatéka 240, illetve 250 Nm. Egyelőre csak fronthajtással rendelhető az új motor, az összkerekes változatok 2019 közepétől lesznek elérhetők.

Nem csak a Duster orrában történtek változások. A MediaNav Evolution fedélzeti infotainment rendszer év végén érkező új változata már Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis lesz, emellett a Waze, a WhatsApp és a Spotify alkalmazásokat is kezelni tudja majd, változatlan áron.