Itt egy újabb ajánlat, ha nem akar a téli gumival bajlódni

2018.10.24. 17:41

Európa-szerte egyre népszerűbbek a négy évszakos abroncsok, melyek legfőbb előnye, hogy megúszható velük az ősszel és tavasszal esedékes, kényelmetlen és költséges gumicsere.

A Hungaroringi tanpályán a négy évszakos gumik vízkiszorító képességét, felúszási hajlamát vizsgáltuk a 8 centi mély medencében történő vészfékezésselForrás: Bridgestone

Örök kérdés az autósok között, hogy megéri-e fenntartani egy téli és egy nyári garnitúrát, amikor kaphatóak négy évszakos abroncsok is. Le kell szögezni, hogy fojtogató kánikulában egy nyári gumi, fogcsikorgató hidegben és hóban pedig egy téli gumi mindig jobban fog tapadni, mint egy kompromisszumnak tekinthető, univerzális négy évszakos.

A Hungaroring tanpályáján a jeget szimuláló nedves műgyantán a Bridgestone A005-tel szerelt Golf jobban el tudott rugaszkodni, mint a Michelin CrossClimate+ abronccsal szerelt testvéreForrás: Bridgestone

Tehát, aki az átlagosnál többet vagy gyorsabban hajt, annak nem éri meg váltani, mert felesleges kockázatnak teszi ki magát. Persze a többség megfontoltan, kisebb átlagsebességgel közlekedik, és évi 10 ezer kilométernél nem megy többet, nekik ideális választás lehet egy jó négy évszakos.

Évente kétszer gumishoz járni fárasztó és drágaForrás: [origo]

Manapság már a bőrünkön érezhető az éghajlatváltozás, ami árnyalja a képet. Idén október közepén gyakran 25 fokos nappali csúcshőmérsékleteket mértünk, és egy kezünkön meg tudtuk számolni, hogy hány napon volt erős havazás múlt télen, ezért önkéntelenül elgondolkodik az ember, hogy egyáltalán feltegye-e ősszel a téli gumit.

A négy évszakos a vállalható kompromisszum

Nem szabad elfelejteni, hogy a téli gumik nemcsak az erősebben bordázott, lamellákkal átszőtt mintázatukban különböznek a nyáriaktól, hanem az anyagukban is, ami lágyabb, és több szilikát tartalmaz. A puhább keverék az alacsony hőmérsékleten sem veszíti el rugalmasságát, ezért a téli időszakban szárazon is jobb tapadást biztosít a nyárinál, sokkal rövidebb féktávolság érhető el velük. Viszont a téli abroncs nyári időjárási körülmények között „kenődni" kezd, kevésbé irányítható és gyorsan kopik.

A Weather Control A005 abroncs 64 különböző méretben érhető el a 15-20 col mérettartományban, ami lefedi a személyautók és szabadidő-autók méretigényének 94%-átFotó: Gulyás Péter

Nemrég a világ legnagyobb gumigyártója, a Bridgestone végzett egy európai felmérést a négy évszakos gumik témájában, és azt az eredményt kapták, hogy a kontinens lakosságának 42 százaléka él óceáni éghajlatú területen, azon az éghajlattípuson, amely tökéletesen passzol a négy évszakos abroncsokhoz.

Az A005 megkapta a 3PMSF (3PeakMountainSnowFlake) jelölést, ami arra utal, hogy téli körülmények között is megfelelően működik. Ezt független szervezetek tanúsítjákFotó: Gulyás Péter

Az ilyen területeket (pl. Nagy-Britannia, Németország és Franciaország) viszonylag enyhe nyár és tél jellemzi, de gyakran szélsőséges időjárási jelenségek is előfordulnak, felhőszakadások, havazások képében. Ezekben az országokban van az európai autópark 46 százaléka, és ezek az országok teszik ki az európai gumiabroncspiac 55 százalékát.

Egyre többen váltanak négy évszakosra

Durván számolva tehát Európában minden második autóhoz ideális abroncs lenne egy négy évszakos, viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy az érintett országokban is csak 5-15 százalék az arányuk az értékesítésből. Igaz, az utóbbi pár évben erős növekedés tapasztalható, a szakértők szerint hamarosan 30 százalék körül tetőzhet a piaci részesedésük, de ez még mindig jelentősen elmarad az Egyesült Államoktól, ahol a többség ilyen gumikon autózik.

Az új Bridgestone a legjobb, „A" EU abroncscímke minősítést kapott vizes úton való tapadás, és „C" minősítést a gördülési ellenállás tekintetébenFotó: Gulyás Péter

Magyarországon az elmúlt évben 42 százalékos növekedést produkáltak a négy évszakos abroncsok a teljes piac 8 százalékával szemben, ami önmagában szép szám, de az örök igazság itt is érvényes, mely szerint kis bázisértékből könnyű nagy növekedést elérni. A teljes piacot tekintve ugyanis nálunkmég így sem éri el a 3 százalékot a részesedésük, még mindig a nyári (56%) és a téli gumik (41%) dominálnak. Igaz, az előrejelzések szerint 2020-ban átléphetik a 10 százalékot a négy évszakosok.

A Bridgestone új négy évszakosának a vállblokkok közötti széles vízelvezető csatornái vizes úton jó tapadást biztosítanakFotó: Gulyás Péter

A magyar vásárlók rövidlátása lehet az egyik magyarázat arra, hogy miért nem veszik ezeket az egész évben használható abroncsokat. Ezek a gumik ugyanis 15-20 százalékkal drágábbak a nyáriaknál és 10 százalékkal a télieknél is, ami elsőre riasztó lehet. Ha azonban azt vesszük, hogy évente kétszer meg lehet velük spórolni a gumik átszerelésének 10 ezer forintos (és adott esetben a tárolásának 5-6 ezer forintos) költségét, akkor nem nehéz kiszámolni, hogy hamar behozzák az árukat, és akkor még nem is szóltunk arról a sok időről, amit a szabad szervizek keresése, meglátogatása felemészt.

A Bridgestone új gumija

A négy évszakos gumik utóbbi években tapasztalt térnyerése az új koncepció szerint megalkotott Michelin CrossClimate 2015-ös megjelenésének is köszönhető. Ez az abroncs abban hozott újat, hogy pont fordítva tervezték, mint a korábbi négy évszakosokat: nem egy téli gumit nyáriasítottak, hanem egy nyárit téliesítettek, vagyis a gumit inkább száraz és nedves körülményekre optimalizálták, ügyelve arra, hogy azért hóban is biztonságosan el lehessen jutni vele a célig.

A Michelin CrossClimate mintázatán kevesebb a hosszanti vízelvezető árok, és a lamellák nem Z-alakúakForrás: Michelin

Ez összhangban van a Bridgestone 15 ezer európai autóvezető megkérdezésével elkészített tanulmányával, amely megállapította, hogy az autósok a négy évszakos abroncsoktól azt várják el, hogy vizes úton olyan jól irányíthatóak legyenek, mint a nyáriak, havas úton pedig közel olyan jól tapadjanak, mint a téliek, és közben magas futásteljesítménnyel is rendelkezzenek. A vezetők szerint a legnehezebb vezetéstechnikai feladat országúton a vadak, akadályok kikerülése, városban pedig a hirtelen lelépő gyalogosok előtti megállás, amihez mind megbízható gumi kell.

A vizes körpályán a bridgestone-os Golf pár kör után utolérte a michelinest, érezhetően nagyobb volt a kanyarsebességeFotó: Gulyás Péter

Ezeket a szempontokat vette figyelembe a Bridgestone is az új négy évszakos gumijának, a Weather Control A005-nek a kifejlesztésénél, és arra is kínosan ügyeltek, hogy szinte mindenben jobb legyen, mint a Michelin CrossClimate+.

Az anyag a lényeg

Az új abroncstípus V-alakú mintázata kissé hasonlít a Michelinére, de jóval szélesebbek a hosszanti vízelvezető csatornái, és a téli gumikhoz hasonló lamelláit pedig Z-alakban vágták, ami javítja az úttartást és irányíthatóságot.

A fő mágia azonban a gumi anyagában rejlik: a szupertitkos nanotechnológiai eljárással kikevert alapanyag jellegzetessége, hogy benne a szilika eloszlása homogénebb az átlagosnál, vagyis a gumi szélein és mélyebb rétegeiben is pont annyi van a tapadássegítő összetevőből, mint az új futófelületben, ezért kopottan sem romlik jelentősen a teljesítmény, legalábbis szárazon.

Száraz úton jóval kisebb a különbség a két gumi közöttFotó: Gulyás Péter

A Weather Control A005 abroncsot Európa legnagyobb független minőségellenőrző és tanúsító intézete, a TÜV SÜD is összehasonlította a CrossClimate +-szal, igaz, a Bridgestone olasz- és svédországi tesztpályáin, de Michelin-mérnökök részvételével. A tesztek során a Weather Control A005 jobbnak bizonyult a francia guminál, 60 km/órás sebességről10 százalékkal rövidebb volt a fékútja mind havas, mind pedig vizes úton.Száraz úton elhanyagolható volt a különbség, de ott is a japán gumi volt jobb.

Mit mond az ADAC, a német autóklub?

Persze addig nem kaphatunk pontos képet a Bridgestone tudásáról, amíg egy nagy, független összehasonlító tesztbe be nem válogatják. A megbízhatónak és mértékadónak ismert ADAC idén októberben végzett összehasonlító tesztet kilencféle négy évszakos abronccsal, melyek között sajnos nem volt ott a Bridgestone. Azért hiányzott, mert a tesztelt 175/65 R 14 T méretben idén még nem kapható.

Az ADAC szerint a négy évszakos gumik még mindig erős kopmromisszumot jelentenek, 9-ből csak 4 kapott közepes értékelést, a többi még rosszabbul végzettForrás: ADAC

Ezt a tesztet a legolcsóbb, a Nexen N blue 4 Season nyerte meg, a 2016-os ADAC tesztgyőztes (205/55 R16 méretben) Michelin CrossClimate pedig nagy meglepetésre ezúttal csak az utolsó lett annak ellenére, hogy több mint másfélszer annyiba kerül, mint a Nexen.

A Michelin kopása a legalacsonyabb volt, emellett viszonylag jól teljesített száraz és jeges úton, a nedves tapadásával (amit a Hungaroringen mi is összehasonlíthattunk a Bridgestone-éval) viszont elégedetlenek voltak a szakemberek.

A 2018-as ADAC négy évszakos gumiteszt végeredménye. A legolcsóbb győzött, a legdrágább utolsó lettForrás: ADAC

Amúgy a tesztelt négy évszakos gumik közül egyik sem kapott „nagyon jó" vagy „jó" minősítést, a közepes, vagyis kielégítő szintet is csak négy típus, a Nexen N blue 4 Season, a Continental All Season Contact, a Goodyear Vector 4season Gen 2 és a Nokian Weatherproof érte el, a többi ötöt csak elégségesre értékelték.

Az ADAC felhívta a figyelmet arra, hogy a négy évszakos gumik leginkább száraz aszfalton teljesítenek rosszul, részben a lágyabb profilszerkezetük miatt. Ilyen körülmények között csak kevéssel jobbak, mint a téli gumik, persze ez hőmérséklet-függő is. Viszont két olyan terméket is találtak, a Continental AllSeasonContactot és a Nokian Weatherprooft, amelyek nedves és havas aszfalton pontosan olyan jól működtek, mint a rendes téli gumik. Ha az ár nem számítana, a Continental nyerte volna a tesztet.

Természetesen más gyártmányokban és olcsóbb márkákban is érdemes lehet gondolkodni, előtte azonban tanácsos átfutni más külföldi összehasonlító teszteket is.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK