Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépül - fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi üteme, és a fejlesztéshez kapcsolódó beruházások szerdai átadó ünnepségén, Nagytálya közelében.

Mosóczi László kiemelte, hogy a sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról tíz év múlva jóval 2000 kilométer fölé nő, a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond, mögötte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) és Hanuszik Csaba (Együtt Maklárért Egyesület - EKE), Maklár polgármestere az M25-ös autóút elkészült északi üteme átadási ünnepségén Andornaktálya közelében 2018. november 7-én.Forrás: MTI/Komka Péter

A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként 7 megyeszékhely több mint 400 ezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul ugrásszerűen - tette hozzá Mosóczi, aki emlékeztetett rá, hogy a következő években Eger mellett magasszintű közúti kapcsolatot kap Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg is.
Jelezte azt is, hogy a 2022 utáni időszak fő feladata a legforgalmasabb autópályák kapacitásbővítése mellett a Budapestet elkerülő összeköttetések építése lesz.

A kormány a közeljövőben dönthet az Egert elkerülő út előkészítésének útprogramba emeléséről is. Az államtitkár felidézte, hogy a kormány két éve határozott arról, hogy 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordít, nagyobbrészt hazai forrásból közútfejlesztésre. Ebből mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épül, és kiemelt közlekedéspolitikai törekvés a jelenleg csak kétsávos közúton megközelíthető megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi hálózatba.

Az M25-ös autóút elkészült északi üteme az átadóünnepségén napján Andornaktálya közelében.Forrás: MTI/Komka Péter

Az M25-ös autóút északi üteméhez tartozó közel 4 kilométeres rész 8 milliárd forintba került és szerdán délutántól vehetik használatba a közlekedők, az autóút teljes kiépüléséig díjmentesen.A 15 kilométeres déli ütem munkái tavasz óta zajlanak, és várhatóan 2020 nyarára fejeződnek be. Az Eger és az M3-as autópálya összeköttetését megteremtő autóút azonnal érezhető változást hoz a megyeszékhely 52 ezer, és a térség mintegy 85 ezer lakójának életminőségében, életlehetőségeiben.
Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali kormányok hosszú időn át csak beszéltek a fejlesztésről, ám nem tettek semmit. Később egy jobbikos országgyűlési képviselő "rossz ritmusban" újraterveztette volna a beruházást, évekre elodázva annak megvalósulását. Ha az ellenzéken múlt volna, ma nem lett vona útátadó ünnepség, ám a jelenlegi kormányfő és kabinetje nem csupán ígéretet tett az M25-ös út megépítésére, de meg is valósítja azt - mondta az országgyűlési képviselő. Az M25-ös út mellett Egerben intermodális csomópont létesül és ugyancsak kormányfői ígéret van a megyeszékhelyt elkerülő útra is - tette hozzá Nyitrai.
Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgatója elmondta, hogy a most átadott autóút-szakasz 3,9 kilométer hosszú, melyhez 2,5 kilométernyi szervizút, egy aluljáró és egy külön szintű csomópont is kapcsolódik.