Mókus ez, csak rossz a marketingje - Honda Civic 1.6 i-DTEC teszt

hdr

A világ egyik legnagyobb darabszámban legyártott típusainak egyike sok stílusváltást megélt, és a tizedeik generáció ismét éles váltást hozott. Mégis a vicc jut eszünkbe, ami a mókus és a patkány közti különbséget firtatja (előbbinek jobb a marketingje): a lépcsőshátú Civic papíron a céges flottások, taxisok és öregurak kegyéért száll harcba, pedig divatos négyajtós kupéként tálalva teljesen más vevőkört is megcélozhatna.

A Civicnek mindig megvolt a maga rajongótábora, elvégre kevés autó büszkélkedhet azzal, hogy összesen már a 20 milliót közelíti a valaha legyártott példányok száma. Ezzel a világ legnépszerűbb (azonos néven gyártott) típusainak toplistáján a hatodik helyet foglalja el. Sikere a mai napig kitart, bár az apró ősmodellek után a mai generáció már a középkategóriás határokat feszegeti, amiben annak is szerepe lehet, hogy Európából eltűnt az Accord.

Egy kompakt szedán, ami nem nagypapás

Sportos jellegét már az első példányok sem tagadták meg, persze ekkor még inkább csak a motorok teljesítményén volt ez tetten érhető. Később a formavilág is ehhez igazodott, bár voltak amolyan „zsákutcák", elég csak a hetedik generációt felidézni magunkban.

Utána érkezett a mindenki által csak ufónak hívott széria,

amely sportossága mellett extrém külsejével is erősen kilógott az utcaképből. A mai modell is minden, csak nem szokványos.

Eredetileg ötajtós ferdehátú tesztautót kaptunk volna, ám úgy alakult, hogy végül egy négyajtós érkezett, és megmondom őszintén, utólag még örültem is neki. Szerintem az új Civic egyszerűen jobban néz ki szedánban, noha korábban ez épp fordítva volt, de ugye ízlések és pofonok. A főbb formai elemek persze közösek, ám az ötajtóson bizonyos részletek (főként az első-hátsó kamu légbeömlők) a Type-R kivitelt leszámítva egyszerűen túlzónak, bazárinak hatnak.

Ezzel szemben a szedán módosított lökhárítói sokat finomítanak az egyébként jellegzetesen japános és egyedi külsőn. Sokszor konzervatív, unalmas jelzővel illetik a lépcsőshátúakat, a Civic azonban rácáfol. A nagyon laposan lefutó hátsó ablak és a vele szinte azonos szögben folytatódó rövid csomagtérfedél ötajtós kupé hatását kelti, pedig nem az. Kedvenc részletem a C-oszlop és a hátsó lámpa éleinek találkozása a farrészen, csinos és egyedi megoldás.

Belül már nem űrhajó, de azért különleges

Eleget gyönyörködtünk a külsőben, ideje beülni! Odabent sem fogunk csalódni, noha a korábbi űrhajó irányítópult helyett egy konszolidáltabb, hagyományos elrendezésű műszerfal fogad. Azért szó sincs a Volkswagen-féle unalomról, sok különböző vonalból tevődik össze, viszont az ergonómia jelentősen javult az elődökhöz képest. Remek fogású a bőrrel borított kormány, viszont a rajta lévő, átlátszó műanyagból lévő gombok nem túlzottan minőségiek.

Az űrhajóbeltér után egy sokkal letisztultabb, ergonomikusabb látkép fogad minket, jó anyagok és precíz összeszerelés mellett. Nagyobbrészt gombokkal kezelhető a klíma Forrás: Ruschel Zoltán

A műszeregység teljesen digitális, a két szélén lévő „ablak" is szegmenses visszajelzéssel mutatja a vízhőfokot és az üzemanyagszintet. Középen pedig valódi színes kijelzőn láthatunk minden mást, a fordulatszámot skálán, míg a sebességet csak számokkal követhetjük nyomon. Szimpatikus és sajnos

még ma sem magától értetődő, hogy a teljes fedélzeti rendszer magyarul kommunikál,

azaz többségében, mert néhol angol feliratok is felbukkannak.

A középkonzol tetejét a Honda Connect 7 colos érintőkijelzője uralja, alatta pedig külön klímapanelt is találunk. Ám az öröm nagyrészt szertefoszlik, miután beindítottuk az autót: érthetetlen, hogy sikerült ennyire elrontani egy fedélzeti rendszert. A Honda ötlete, miszerint Android alapokon oldja meg a témát, nem volna rossz, csakhogy akkor nem 4.4.2-es (!) verziót kellene használni egy 2018-as autóban, ráadásul a szoftver rettentően túlbonyolított, nehezen kezelhető és logikátlan.

Méltatlan az autóhoz a fedélzeti rendszer, a felülete bonyolult, csúnya és nem túl gyors. Android Auto és Apple Carplay is van benne, a navigációt a Garmin adja Forrás: Ruschel Zoltán

Kárpótol a gyenge szórakoztató elektronikáért?

Tetézi a bajt, hogy az infotainment sebességre sem egy villám, grafikai megjelenítése is csúnya, abszolút nem méltó az autóhoz és a Hondához sem. Funkciókban nincs hiány, számos beállítást piszkálhatunk, remekül működik az Android Auto és az Apple Carplay, de az imént említett gondok mellé még ott a borzasztó magyarosítás. Egy csomó helyen olyan rövidítések vannak, hogy az ember képtelen kitalálni, mi a fenét is állítunk az adott menüponttal.

A már említett különálló klímavezérlés okos ötlet, csak épp a két legfontosabbnak,

a levegőiránynak és a ventilátornak nem jutott gomb.

Helyette a Climate billentyűvel léphetünk a kezelőfelületre, ott már ezeket (is) tudjuk szabályozni. Sovány vigaszként a váltó előtti rekeszbe vezeték nélküli telefontöltő kérhető. Elsőre nem tűnik fel, de van egy alsó rekesz is, ahol megtaláljuk a fedelek mögé bújtatott 12 voltos, USB és HDMI(!) csatlakozókat.

Nagyon precíz és pontos a rövid utakon járó váltó, élvezet vele kapcsolgatni. Az előtte lévő tárolóban akár vezeték nélkül is tölthetjük a mobilunkat Forrás: Ruschel Zoltán

Még arra is gondoltak, hogy ha a telefonunkat a felső tárolóba tesszük, akkor az adatkábelnek legyen egy átvezető csatornája. Rekeszekből amúgy jól el van eresztve a Honda. Az ajtók zsebein kívül ott a korrekt méretű kesztyűtartó, míg a bőrborítású, csúsztatható könyöklőt felnyitva hatalmas üreg vár, benne csúsztatható vagy kivehető pohártartóval, 12 voltos csatlakozóval. Hátul a lehajtható könyöklőben helyezhetik el az utasok az innivalókat.

Kényelem terén nem érheti szó a ház elejét

Noha a Civicet Európának egy ideje már Angliában gyártják, a szedán pedig Törökországban készül, az összeszerelés példás minőségű, zörgésről szó sem lehet. Anyaghasználatban kicsit vegyesebb a kép,

a tesztautó széria bőrkárpitozása igényes, az ajtókra is jutott bőven,

kellemes a fémes hatású díszbetét, a műszerfal is puha borítású, de a középkonzolon és néhány más helyen meglehetősen kemény műanyagokkal találkozik az ember.

Komfort szempontjából remekel a Civic, az ülések mindenhol kényelmesek, elöl kellően mélyre süllyeszthető a mechanikus állítású, elektromos gerinctámasszal szerelt vezetőülés, hátul is normális hosszúságú ülőlap és kényelmesen döntött támla vár minket. A 2,7 méteres tengelytáv jóvoltából bőven jut hely a lábaknak, ugyanakkor hátul az erősen lejtő tető miatt csak kb. 1,8 méteres testmagasságig elegendő a fejtér.

Hátul sem kell szűkölködni, bőséges a lábtér, de a magasabbak feje már a tetőhöz érhet. Ülésfűtés itt is van, de hátravezetett szellőztetés nincs Forrás: Ruschel Zoltán

Közérzetünket a kétfokozatú, jobb és bal oldalt külön kapcsolható ülésfűtés fokozza, ám a klímának nincsenek hátsó befúvói. 519 literjével a csomagtér sem szűkös, bepakolásnál viszont gondot okozhat a meglepően szűk nyílás. Tényleg, miért nem lett ötajtós liftback? A szép kárpitozáson kívül pedig semmi mást nem nyújt: sehol egy szatyorakasztó, rögzítőfül vagy bármi praktikus apróság, a padló alatt is csak a defektjavító készlettel találkozhatunk.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!