Tényleg nem fejezik be az M0-st, ezt kapják helyette az autósok

Vágólapra másolva!
Több évtizedes vita zárulhat le, ha a december utolsó napjaiban elfogadott tervek szerint az M1-es és Esztergom között épül új autópálya.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny tavalyi utolsó, december 30-i számában lehetett felfedezni, hogy számos út- és vasútfejlesztési tervet átírt a kormány. Talán a legérdekesebb ezek közül, hogy

a legújabb területfejlesztési térképről eltűnt az M0-s nyugati szakasza

- írta a G7.hu.

Bár a közfelfogás szerint nagyon fontos dolog lenne a fővárosi körgyűrű befejezése, ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan jó ötlet. Róma, Moszkva, Párizs, Madrid és London valóban kör alakú elkerülő autópályákkal rendelkezik, de azért ezek inkább csak a kivételek Európában. Elég itt a közeli Bécsre, Münchenre vagy Prágára gondolni.

A legújabb kormányzati elképzelések megvalósulása esetén is bezárulna az autópálya-gyűrű Budapest körül, de nem kör, hanem inkább zsák alakja lenne, és nem végig M0-snak hívnák.

A budai oldalon az M100-as és M10-es utak zárnák le az M0-ból és az M1-ből álló körutat.

Az M100-as Esztergomot kötné össze az M1-es autópályával. 2020 közepén elkezdődhet az építkezés, és 2022-23-ban át is adhatnák a forgalomnak. Az M100-as azonban csak akkor lehet igazán az M0 alternatívája, ha megépül Kesztölc és Budapest között az M10-es néven tervezett út, kiváltva a számos településen át vezető, rendkívül túlterhelt 10-es utat, és megépül a 10-es út és a 11-es út közötti M0 szakasz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez mennyibe kerülne, de a G7 szerint jóval olcsóbb lenne, mint az M0-s 400 milliárdosra becsült nyugati szektora.