Kettős záróvonalon előzött a magyar kamionos, azonnal elvették a jogsiját

kamionios
Vágólapra másolva!
A szabálysértés Szikszónál történt, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt.
Vágólapra másolva!

A Police.hu közleménye szerint a kamion sofőrje a 3-as számú főúton, a „Turul lejtőnél” figyelmen kívül hagyta az előzni tilos jelzőtáblát.

A kettős záróvonalat is átlépte, majd megelőzte az előtte haladó másik nyergesvontatót.

A szabálysértésen ért sofőrt előállították, aki beismerte a szabálysértést.

Forrás: Police.hu

A hatóság – a még aznap meghozott – elsőfokú határozatában az 51 éves kamionsofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A rendőrség az ilyen kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét alkalmazza.