Nem a raktérben van meglepetés, hanem a gépházban – Volvo V60 T6 AWD teszt

2019.01.26. 13:03

A Volvo hírnevét a praktikus és biztonságos családi kombik alapozták meg, aztán új divatok jöttek, és a családok másfajta kocsikba ültek. De a svédek nem engedték el a történetet, inkább egy kicsit átgondolták, mitől jó egy kombi, és egy különleges motort is alkottak.

A V60-at meglátva rögtön tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Teljesen úgy néz ki, mint a többi mai nagy Volvo, és ugyanazok a motorok vannak benne, mint a nálunk már próbált S90-ben, XC90-ben, XC60-ban, vagy éppen a nagytestvér V90-ben. Aztán indítás után megnyugodtam: szemben az említett négy tesztautóval, ez a V60 benzinmotoros.

Harmonikus formája és alacsony üléspozíciója igenis létjogosultságot ad a középkategóriás kombinak a SUV-divatban is. Galériához kattintson a képre!Forrás: Bolla György

Persze hasonló a blokk, mint az amúgy jó Volvo-dízelekben, de mégis más egy autó karaktere, ha gázolaj helyett a rendes kútoszlopnál tankolhatunk. Ráadásul az van a hátára írva, hogy T6 AWD, tehát ebben az esetben egy Roots-kompresszor is jár a turbó mellé. Így 310 lóerőt, és a turbólyuk teljes hiányát ígéri a Volvo, meg még visszafogott fogyasztást is ráadásnak. Na persze, majd ha fagy.

Mindenben személyre szabható

Mielőtt azonban a puha padlószőnyegbe tapostam volna a gázpedált, be kellett állítani a kocsi számtalan személyre szabható funkcióját. Drágán felékszerezett tesztautót kaptunk, amit sajnálok, mert a klasszikus Volvo-trónok annyira kitűnők voltak, hogy kíváncsi lennék rá, milyen az alapváltozat manapság. A hűtött-fűtött, minden irányban elektromosan mozgatható komfortülést (1,26 millió forint) valahogy nem tudom tökéletesen kényelmesre állítani, pedig a harmadik Volvo-tesztautóban futok neki. Remélem, a tulajdonosok elégedettebbek, mint én.

Minden ellenfelénél hosszabb az S60 / V60, a rendszámok és a tengelyek közt mérve egyaránt. Szóval kategóriájában a legnagyobbForrás: Bolla György

Amit viszont mostanra teljesen megszoktam, sőt, megszerettem, az a Volvo négy éve (az XC90-ben) bemutatott, és természetesen itt is fő helyet elfoglaló, 9 colos érintőképernyője. Rá kellett döbbennem, hogy a rendszert gyakorlatilag ugyanazon logika szerint építették fel, mint egy androidos telefont. Ugyanazokkal a mozdulatokkal lehet mászkálni benne, és ugyanúgy widgetek, applikációk és almenük között osztották el a feladatokat.

Álló érintőképernyő, mint a többi Volvóban - ezt a divatot a Tesla teremtette. Nagyon szép és finom a bőrkárpit, bizonyára tartós is lesz, megfelelő ápolássalForrás: Bolla György

E felismerést követően nem okozott gondot a kezelése, sőt, mosolyt csalt az arcomra a Volvo-mérnökök kissé pimasz nyúlása, amivel a lehető legkevesebb megszokást igénylő megoldást választották a spanyolviasz feltalálása helyett. Amúgy a V60 jelentősen kisebb ugyan a V90-nél (itt olvashat tesztet emelt hasú változatáról), de ránézésre nehéz megmondani, melyiket látjuk. Talán a hátsó ajtók osztott ablaka a legkönnyebben megjegyezhető különbség, a V90-en egyben van az üveg.

Igazi cirkálónak látszik, pedig nem az

A 60-as és 90-es széria már nyolc változatot számlál, és ezek mind nagyon hasonlók, mégsem unom egyelőre a Volvo formanyelvet. Hogy előny-e, ha egy márkának tökéletesen egységes az arculata? Az utcaképet színesítené, ha nem így lenne, de a Volvo (és az Audi) több mint húsz éve lépett erre az útra, tehát a vásárlók bizonyára díjazzák, különben már változtattak volna.

És hallá az Úr a firkász kételkedését, és bocsáta nagy havat és mély fagyot otthonáraForrás: Bolla György

Mindenesetre a V60 kifejezetten nagy autónak mutatja magát, pedig nem az, hanem inkább amolyan felső-közepes méretosztály, mint az Audi A4, a 3-as BMW, vagy éppen az Alfa Giulia és a Jaguar XE. Csalóka formája miatt a helykínálatot első ránézésre nagyobbnak véltem, mint amekkora valójában. A csomagtér 430 literes, ami nem rossz, de nem is kiugró.

A csomagtérben ott a Volvótól megszokott felhajtható térelválasztó, a rolót sötétített üvegezés teheti feleslegessé - ami szerencsés, mert nem működik tökéletesen a sínrendszere. Gombnyomásra ledőlnek a hátsó ülésekForrás: Origo

A V90 jelentősen tágasabb, nem is beszélve számtalan olcsóbb, nem prémium kombiról. Természetesen kiválóan megpakolható, gyönyörűen kárpitozott és praktikus puttony ez, és a 20 millió feletti tesztautóba az elektromosan kihajtható 1800 kg-os vonóhorog és a hátsó üléstámlák távolról, gombnyomással előre hajthatósága is belefért. De azért érezni, hogy a stílus miatt választ valaki V60-at, nem a csomagtérért.

Kinek éri meg bátyja, a V90?

A hátsó ülésen ugyanez a helyzet: két felnőtt kifejezetten kényelmesen elterpeszkedhet, klímakonzol, tárolós könyöklő és tágasság kényezteti őket, viszont a középső hely inkább pótülés. Talán itt érhető leginkább tetten, mennyivel nagyobb a V90. Ténylegesen háromszemélyes padját integrált ülésmagasítóval és oldalablak-árnyékolóval is rendelhetik a családosok, míg a V60-at nem.

A hátsó ülés két utasnak hosszú útra is kényelmes, de középen magas kardánalagút és övcsatok szűkítik az ülőhelyetForrás: Bolla György

Két nagyobb gyerekkel élő, vagy akár gyerektelen párokra, üzletemberekre számíthat reálisan vevőként a kisebbik Volvo kombi. Ugyanakkor a kisebb méret komoly árelőnnyel jár. T6 AWD Inscription felszereltséget választva 4,72 millió forinttal drágább a V90, mint a V60. És ebben a különbségben még nincsenek benne a „családi" extrák, azokat további felár ellenében árulja a Volvo.

A V60-hoz nem rendelhető légrugó, de ha feltétlen költeni akarunk rá, a Four-C aktív futómű 291 ezer forintért elérhető mindegyik motorhoz, kivéve a hibridetForrás: Bolla György

Szóval, aki nem nagycsaládos, az igen komoly összeget spórolhat a kisebb méreten, ami biztosítja, hogy a V60-nak is lesz bőven vevője. Mert hát ki ne akarna majdnem ugyanazért sokkal kevesebbet fizetni? Ráadásul a vezetőülésből nézve azonban nincs igazán érdemi különbség egy azonosan felszerelt V60 és V90 között.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő