Van egy hely itthon, ahol öt perc alatt hat autó csúszott árokba ugyanott

Vágólapra másolva!
Egymást érik, egymást érték a balesetek a Békés és Mezőberény közötti 470-es főút egyik szakaszán. Akadt olyan nap, amikor hat autó csúszott az árokba ugyanott, alig öt perc alatt.
Vágólapra másolva!

– erősítette meg a Beol.hu információit Siklósi István. Mezőberény polgármestere elmondta, a január elején történt balesetek kapcsán megkereste a Magyar Közút illetékeseit, hogy egy táblával mindenképpen figyelmeztessék az autósokat a csúszós szakaszra.

A lap megkereste az útszakasz melletti farmon élő Kovács Gabriellát is, aki kiemelte,

sokan csúsznak árokba a területen, de ezek közül jó néhány baleset nem szerepel a statisztikákban,

mert ha nincs személyi sérülés, kihúzatják magukat, és nem szólnak a rendőrségnek. Mint megtudtuk,

január elején hat autó csúszott az árokba öt percen belül. Nem egymással ütköztek.

Az első autó vezetője, miután a járművet a hölgy férje kihúzta, elsietett.

"De már jött a többi autó, és sorban mind az árokban végezte. Az eredmény: hat autó csúszott az árokba, a mentők 4-5 embert vittek kórházba.

- mondta a szemtanú.

Január 14-én, miután december 26. és január 14. között három baleset történt, a Magyar Közút az érintett erdős részen kívüli szakaszon "csúszós úttest" táblákkal jelezte az időszakosan,

a mikroklíma miatt előforduló téli lefagyások veszélyét.

Ezenkívül a szakaszon kivágták az út északi oldalán az akáchajtásokat, biztosítva ezzel a szabadabb széljárást.