Megjött az a Ford Focus, amire a sportos sofőrök vártak

2019.02.18. 20:29

Egy évvel a normál változat után végre a sportos ST is megérkezett, kétféle motorral.

Kanyarban és egyenesben is elemében van. Kattintson a képre, galéria nyílik!Forrás: Ford

Nyáron érkezik a kereskedésekbe, de már a márciusi Genfi Autószalonon ki lesz állítva a negyedik generációs Ford Focus sportváltozata, az ST. Az ötajtós ferdehátú és kombi karosszériával is választható csúcsváltozat az első Ford, amibe elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű (eLSD) kerül. A rendszer hidraulikus működtetésű tengelykapcsolókkal korlátozza a rosszabb tapadású első kerékhez jutó erőt, a nyomatéknak akár a 100 százalékát is képes a jobban tapadó első kerékre irányítani.

A lengéscsillapítók elöl 20, hátul pedig 13 százalékkal feszesebbek, a hasmagasság pedig 10 mm-rel csökkent, hogy tovább javuljon az autó úttartásaForrás: Ford

A Borg Warner által kifejlesztett új technológia állítólag gyorsabban és precízebben működik, mint a hagyományos, mechanikus önzáró differenciálmű. A hajtásláncból érkező információk és a járműdinamikai szenzorok jelei alapján a rendszer már előre képes módosítani a vonóerő elosztását, vagyis nem közvetlenül a kerekek kipörgésére reagál.

Hátul dupla kipufogó és tetőszpojler hangsúlyozza a sportosságotForrás: Ford

Szintén javítja a vezetési élményt a kézi váltóhoz párosított gázfröccs-automatika, ami visszaváltáskor egy automatikus gázfröccsel igazítja a motor fordulatszámát a rövidebb áttételhez. Amúgy a kézi váltó 7 százalékkal rövidebb úton jár a kulisszában, mint a normál Focusban. Felárért hétfokozatú automata váltó is rendelhető. A kormánymű a legdirektebb áttételű, ami valaha Fordba került, a normál Focusnál 15 százalékkal közvetlenebb, a két végpontja között csak kettőt fordul.

A 330 mm-es első, és a 302 mm-es hátsó fékek fáradása majdnem négyszer annyi idő után következik be, mint az előző generációs Focus ST esetében. A Teljesítmény Csomaghoz piros féknyergek is járnakForrás: Ford

Ez az első Focus ST, amibe üzemmódválasztó kapcsolót tesznek, a sofőr a Csúszós út, Normál, Sport és a Versenypálya módok közül választhat, utóbbi csak akkor áll rendelkezésre, ha a feláras Teljesítmény Csomagot is megrendelik a kocsihoz.

Az alul lapított karimájú kormánykeréken elhelyezett gombbal közvetlenül is kapcsolható a Sport üzemmódForrás: Ford

A szériafelszereltség része azonban a folyamatosan kontrollált, állítható lengéscsillapítás, amely a kormány, a futómű és a fékek állapotától függően változtatja a lengéscsillapítók feszességét minden második ezredmásodpercben. A Ford szerint a rendszernek köszönhetően a Focus ST egy pillanat alatt változhat át kényelmes túraautóból feszes sportkocsivá.

A hatfokozatú kézi váltó rövid úton jár, és visszaváltáskor gázfröccsöt is ad, ami egyébként kikapcsolhatóForrás: Ford

Kétféle motorral lesz kapható a Focus ST: a Mustangból és a Focus RS-ből ismert 2,3 literes benzines turbómotorral, ami itt 280 lóerőt és 420 Nm-t ad le. A másik motor takarékosabb, de jóval kisebb teljesítményű 190 lóerős kétliteres dízel, 400 Nm nyomatékkal. A benzines Focus ST a rajtautomatika használatával 6 másodpercnél hamarabb gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára, fél másodperccel hamarabb, mint a 250 lóerős elődje. A végsebesség valószínűleg 250 km/óra fölött lesz.

Belül az elmaradhatatlan Recaro ülések várják az utasokat, a motorhangot a hangszórók erősítik fel a Sport és a Versenypálya üzemmódbanForrás: Ford

A gázreakciókat javítja az a technológia, amit eredetileg a GT szupersportkocsiban jelent meg: amikor a vezető felengedi a gázpedált, a rendszer nyitva tartja a pillangószelepet, mérsékelve ezzel a turbótöltőből származó ellenirányú levegőáramlást, fenntartva így a turbinakerék fordulatszámát, hogy szükség esetén gyorsabban épülhessen fel a töltőnyomás.

Az anti-lag mellett a gázfröccs-automatika és az eLSD is csak a benzineshez lesz elérhető, a dízelmotoros verzióban csak az ívbelső kerék fékezgetése szimulálja az önzáró differenciálművet a kanyarban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK