Feltűnő, mutatós és merész formával csábít – Kia Proceed menetpróba

2019.04.13. 15:17

A kecskeméti Mercedes CLA Shooting Brake egyetlen valódi konkurense váratlan helyről, a Kia szlovákiai gyárából érkezik.

A hosszabb karosszéria ellenére a torziós merevség nem romlott az ötajtós Ceedhez képest. Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Gulyás Péter

Évek óta észlelhető tendencia a kis- és kompakt autóknál, hogy a háromajtósok népszerűsége csökken. Pedig ezek a karosszériaváltozatok nemcsak olcsóbbak és szebbek, de merevebbek is az ötajtósoknál, ami a törésteszten kívül az útfekvésre is jól hat. Persze a vevőket sokkal jobban érdekelte, hogy a hiányzó hátsó ajtók miatt kevésbé praktikusak.

Ebből a merész, 2017-es tanulmányból lett végül a Proceed. Sokat puhítottak rajta, de azért felismerhető a rokonságForrás: Kia

Sok típusból szűnt meg az utóbbi pár évben a vagány háromajtós, a Kia is így döntött a harmadik generációs Ceed esetében, viszont a bejáratott pro_cee'd nevet nem akarták veszni hagyni. Végül azt találták ki, hogy a következő Proceed (immár új írásmóddal) egy, a Mercedes CLA Shooting Brake-hez hasonló dizájnkombi legyen.

A 4,605 méteres Proceed 8 centivel rövidebb a Mercedes CLA Shooting Brake-nél, a csomagtere mégis 89 literrel nagyobb. A hasonlóság szembeötlőForrás: Mercedes, Origo

Aki azt gondolja, hogy a Proceed pusztán a mezei Ceed kombi farának áttervezésével született, az nagyot téved. Alaposabb munkát végzett a Kia, az első sárvédők és a motorháztető kivételével minden karosszériaelem új, persze a lemezek alatt ugyanaz a technika található. Feltűnő, hogy az első és a hátsó szélvédő laposabb szögben áll, és, hogy a lökhárítók és a küszöbök is teljesen egyediek, viszont a két fényszóró és a hűtőmaszk a normál Ceedről származik.

Menőbb, mint a sima kombi

4 centivel alacsonyabb a sima kombinálFotó: Gulyás Péter

Kétségkívül igen vonzó, a valós áránál drágábbnak látszó autó született a Kia Frankfurti dizájnstúdiójában, még akkor is, ha a 2017-es Proceed tanulmányhoz képest jóval konzervatívabb lett a végleges forma, és pár részletmegoldást a konkurenciától nyúltak le hozzá. Ilyenek a LED-csíkkal összekötött hátsó lámpák (amelyek mintha a Porsche Panamera Sport Turismóról származnának), az oldalablakok Mercedes CLA Shooting Brake-et idéző körcikk formája, valamint a C-oszlopok tövében kialakított cápauszonyok, amelyekhez hasonlókat a Citroën DS3-on láthattunk.

A GT-hez széria a LED-fényszóró, ami a Star Wars-rajongóknak kötelező az X-szárnyú lázadó vadászgépet mintázó belső lencsék miattFotó: Gulyás Péter

A Proceed csak fél centiméterrel hosszabb, mint a normál Ceed kombi, viszont több mint 4 centivel alacsonyabb, a 2,65 méteres tengelytáv és az 1,8 méteres szélesség megegyezik. Alapáron ültetett sportfutóművel szerelik, ezért a hasa egy centivel kerülne közelebb az aszfalthoz, de mivel a kerekek is nagyobbak rajta, a különbség végül csak fél centi lett. Kétféle felszereltséggel kapható a Proceed, az erősnek látszó GT Line csomag az 1,0 és az 1,4 literes benzines turbókkal, valamint az 1,6-os dízellel párosítható, a GT viszont kizárólag a 204 lóerős 1,6-os benzines turbóval.

Belül kicsit retró

A lapított aljú sportkormány fogása remek, de a műanyagok néhol méltatlanok a 10 milliós árhozFotó: Gulyás Péter

Ugyanaz a műszerfal van ugyanis a Proceedben, mint bármelyik Ceedben, tehát viszonylag sok az olcsó, karcolódó műanyag a vezető környezetében, és a digitális műszerekről is le kell mondani, amitől ódivatú a látvány. Néhány aprósággal azért feldobták a belsőt, de a változások kimerülnek a zongoralakkos betétekben, a jobb oldaltartású ülésekben, a lapított aljú kormánykerékben, a fémpedálokban, az ülések és a kormány piros varrásában és a fémhatású küszöbborításokban. Ha a félmillió forintba kerülő hétfokozatú automatát megrendeli valaki, akkor fém váltófüleket is kap a kormány mögé.

A GT-hez jobb oldaltartású, Alcantara-kárpitozású ülések járnak, amelyek igen kényelmesek, és elég mélyre engedhetőekFotó: Gulyás Péter

Az első ülések nincsenek alacsonyabban, mint a Ceedben, viszont a hátsók igen, hogy valamelyest kompenzálják az alacsonyabb karosszéria miatt lecsökkent fejteret, emiatt viszont a ki- és beszállás lett valamivel nehézkesebb. Négy felnőtt azért kényelmesen elfér a Proceedben, mert a hátsó lábtér nem lett kisebb, csak arra kell ügyelni, hogy a magasabbak előre üljenek. Már a 40-20-40 arányban dönthető hátsó ülések felosztásából is kikövetkeztethető, hogy a középső ülés nem teljes értékű, de a formázatlan ülőpárna is erre utal.

A fejtér 180 centis magasságig elég hátul is, pedig a tető alacsonyan van. Hogy mi a trükk? Az ülőlapot lejjebb tették és jobban megdöntöttékFotó: Gulyás Péter

Kellemes meglepetés viszont az 594 literes csomagtartó, amelynek mérete ugyan elmarad 31 literrel a normál kombiétól, viszont a jóval hosszabb Mercedes CLA Shooting Brake-re közel 90 litert ver.

A pakolást alacsony rakodóperem, számos padló alatti rekesz, hálók és a csúszkálást megakadályozó sínes rendező segíti, felárért elektromos mozgatású, láblendítéssel is nyitható hátsó ajtó is rendelhető (a Luxus csomag részeként). Összességében praktikusabb választás, mint a konszern másik résmodellje, a Hyundai i30 Fastback nevű ötajtós kupé. 

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra, ha kíváncsi, milyen vezetni a Proceedet!

Előző
  • 1
  • 2
Következő