Átverhetetlen ellenőrző rendszer indul a magyar utakon

Vágólapra másolva!
Új fejlesztéssel korszerűsítette, és hamarosan tovább bővíti az útdíjhasználati jogosultságok ellenőrzését a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. (NÚSZ Zrt.).
Vágólapra másolva!

Bartal Tamás vezérigazgató a NÚSZ Zrt. keddi sajtótájékoztatóján Budapesten közölte, hogy

a február óta tesztelt rendszer a 3,5 tonna feletti járművek ellenőrzési lehetőségeit bővíti.

A fejlesztés menet közben, a legkorszerűbb kamerával készít videofelvételt, a hozzá tartozó szoftverrel készült anyagot pedig a rendőrségnek továbbítják.

A társaság vezetője szerint a mozgó járművek figyelésére alkalmas technológia

világszinten is egyedülálló,

hiszen a menet közbeni ellenőrzésekkel mind a viszonylati jeggyel, mind a rendszámmal

trükközés értelmetlenné válik.

A fejlesztésnek köszönhetően a tetten érések aránya máris a többszörösére, csaknem két százalékra ugrott, hiszen idén április végéig majdnem 3600 feldolgozott esetből 67-et adtak át bírságolásra a menet közbeni ellenőrzésekből. A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően

a NÚSZ Zrt. azt tervezi, hogy az újfajta ellenőrzést az e-matrica-rendszerre is kiterjeszti.

Bartal Tamás hangsúlyozta, hogy nem a büntetéseket, hanem a szabálykövetést kell erősíteni, de a trükközők kiszűrése a jogkövető fuvarozók érdekeit is védi. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy a tapasztalatok szerint az útdíjfizetési jogosultsággal visszaélők gyakran más szabályokat is áthágnak.

A belföldi autósok és fuvarozók körében a szabályosan közlekedők aránya évek óta javul, a külföldiek ugyanakkor egyre nagyobb arányban közlekednek megfelelő jogosultság nélkül

– tette hozzá. A NÚSZ Zrt. tavaly az e-matrica-rendszerben egymillió pótdíjas esetet, a 3,5 tonna feletti járművekre vonatkozó e-útdíjrendszerben negyedmillió jogosulatlan úthasználatot észlelt. A pótdíjbevétel csaknem hétmilliárd forint volt.