Új fegyvere van a magyar rendőrségnek, erről minden autósnak tudnia kell

Vágólapra másolva!
Akár egy videofelvétel alapján is indulhat eljárás a szabályszegő autósok ellen, ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell.
Vágólapra másolva!

A múlt héten az Infostart birtokába jutott egy videófelvétel, amelyen egy, egymás után több szabálytalanságot elkövető sofőr manőverei láthatók. Az Országos Rendőr-főkapitányság a felvétel alapján eljárást indított a sofőr ellen.

Az ügy apropóján a lap megkereste az ORFK-t, ahonnan írásban azt a választ kapta, hogy

a rendőrség a látókörébe kerülő, kiemelt tárgyi súlyú szabályszegés, vagy bűncselekmény gyanúját felvető esemény esetén hivatalból eljárást indít.

Ám azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dolog is kell. Például az, hogy

  • azonosítható legyen a helyszín,
  • hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, és
  • hogy kiderüljön, Magyarországon történt-e az eset, hiszen a magyar hatóságok csak a határokon belül járhatnak el.

A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés.

Ráadásul, mint az ORFK leveléből kiderül, a felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken. Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.