Mobilozott a felelőtlen buszvezető, de nagyon pórul járt

Coach driver distracted by mobile phone slams into pick-up truck
Vágólapra másolva!
Jobb lett volna, ha inkább az utat nézi vezetés közben.
Vágólapra másolva!

A Daily Mail beszámolója szerint a videón látható baleset Xinzhou városának (észak-Kína) körgyűrűjén történt május 1-jén. A sofőr meghallotta, hogy jelez a telefonja, kézbe vette, és a kijelzőjét bámulta ahelyett, hogy az utat nézte volna. Nagy hibát követett el, aminek meg is lett a következménye, ugyanis időközben utolért egy lassú, kukoricát szállító teherautót.

Mire a sofőr észrevette a veszélyt, már késő volt, a busz felöklelte a teherautót, és 10 méteren keresztül tolta maga előtt. Szerencsére senki nem vesztette életét, a vezetőn kívül még egy utas sérült meg. Az utasokat egy ablakon át mentették ki később a tűzoltók a roncsból.

A sofőr azt nyilatkozta, hogy azért nézte a telefonját, mert egy torlódásról kapott értesítést azon keresztül.