Meghökkentő üzenetet írt a balesetet okozó hazai autós, durván helyretették

2019.07.03. 11:25

Egy Renault fékezés nélkül hajtott bele egy út szélén parkoló Peugeot hátuljába Szombathely-Zanat belterületén. A baleset okozó férfi leírta, ő hogyan látta a balesetet, amit nem tudtak szó nélkül hagyni azok, akik a helyszínen jártak.

A Renault vezetőjének üzenetét változtatás nélkül közölte a 112press.hu, csak a csupa nagybetűs írásmódot alakították át.

"45-50 re lelassítottam, a horizonton egy nagy fényt láttam, szinte elvakított, de bele is bambultam. És egyszer csak állok, óriási füst az utastérben, lezártak az ajtók, a légzsákok beszorítottak, hirtelen nem kaptam levegőt, ki akartam oldani a műszerfalon a központi zárat, de a végtagjaim nem engedelmeskedtek, lebénultam. Másik kezemmel ki akartam nyitni a sofőr ajtót, de nem engedelmeskedett a kezem. Kiabáltam egy kint lévő csávónak, üsse be az ablakot hogy kapjak levegőt. Erre ő kifeszítette az ajtót és kihúztak, megmentették az életemet!!! Ezáltal is köszönet érte! Kb. 20 métert eltoltam a furgont, mert másfél métert a sávomban volt, mire engem a mentőbe kezeltek előbbre és lejjebb állt vele, hogy védje az irháját! És még a mentősök is összejátszottak velük." 

Forrás: 112press.hu

A portál helyszínen járt szerkesztői válaszoltak a sofőrnek.

"Zanat Szombathely felőli határától nyílegyenesen halad az út, tehát a felkelő nap nem egy hirtelen kanyar után, váratlanul vakíthatta el a sofőrt. A 45-50-re lelassítás már csak a lakott terület miatt is indokolt volt, de ha a járművezető nem lát előre a napsütéstől, akkor a további lassítás, végső esetben a megállás is indokolt lett volna.

Az ütközés utáni pillanat elbeszéléséből kimaradt a szélvédő kifejelése az öv hiánya miatt, viszont az időlegesen lebénult végtagokat okozhatta a fejet ért ütés. A "kint lévő csávó" a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik tűzoltó ezredese volt, aki a csattanásokat hallva közeli otthonából azonnal a bajba jutott segítségére sietett, de segített a szomszéd házból kiszaladó férfi is.

Függetlenül attól, hogy a Peugeot tulajdonosa lejjebb állt-e az út szélére, vagy sem a baleset után (ezt nem tudjuk), a döntő nyomokat a másik fél biztosan nem tudja befolyásolni. Ilyen az ütközés helye és a két jármű sérülései, amelyek segítségével igen nagy pontossággal megállapítható, hol állt a Peugeot az ütközés pillanatában. Ettől függetlenül, ha a Peugeot az úttesten keresztben állt volna, a teljes utat elfoglalva, a Renault vezetője akkor sem hajthatott volna bele.

Azt sem tudjuk, hogy a mentőben fekvő és ellátás alatt lévő sofőr honnan tudta, hogy a Peugeot vezetője előbbre állt, illetve hogyan játszott össze a másik sofőr a mentőkkel, de tapasztalatunk szerint a mentők nem a nyomok meghamisításával szoktak foglalatoskodni egy baleseti helyszínen. Saját megítélésünk szerint ez nem kicsit sértő azokra nézve, akik ennél az esetnél is azon dolgoztak, hogy az önhibájából sérült sofőr minél előbb kórházba kerülhessen.

Nagyon sok balesetnél halljuk, amikor az okozó elismeri, hogy hibázott és elnézést kér a kellemetlenségért. A mostani nem ilyen eset volt."