Soha nem látott újítás az új BMW-ben, ez a kocsi sem a szerénységéről lesz híres

bmw x6
Vágólapra másolva!
A BMW bemutatta az X6-os kupé-SUV harmadik generációját egy olyan hiánypótló extrával, amilyet még nem látott a világ.
Vágólapra másolva!

Az első X6-ost tizenegy évvel ezelőtt mutatta be a BMW, és nem túlzás kijelenteni, hogy

a kupés formájú szabadidő-autóval új kategóriát teremtett a gyártó.

Idén már a harmadik generáció érkezik a szalonokba, az értékesítés novemberben kezdődik.

Forrás: BMW

Az új BMW X6 26 milliméterrel hosszabb (4935 mm) és 15 milliméterrel szélesebb (2004 mm), mint közvetlen elődmodellje. A magasság 6 milliméterrel csökkent (1696 mm), az utastér méretét a 42 milliméterrel megnövelt (2975 mm) tengelytávval próbálták nyújtani.

Forrás: BMW

A frontrész leginkább szembetűnő újítása

a nagyméretű, egyetlen elemből formált hűtőrács,

amely mindkét szélén egy-egy ponton szinte összeér az első fényszórókkal.

Forrás: BMW

Az új X6 a bajorok első olyan sorozatgyártású autója, amelynek opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján

a világító BMW-hűtőrács is megtalálható.

A sajtóanyag szerint

az autó nyitásakor és zárásakor aktiválódik, de a vezető manuálisan is be-, illetve kikapcsolhatja. A BMW-hűtőrács világító funkciója utazás közben is bármikor aktiválható.

Ezek a vesék bizony világítanak... Forrás: BMW

Az X6 megkapta az X5-ből ismert új, 12,3 colos műszerfalat, amelyen az analóg műszerek helyett már digitális képernyőt nézhet a sofőr, a hangvezérléssel és gesztusvezérléssel is ellátott iDrive menürendszer itt is érintős lett, képernyője átlója szintén 12,3 col.

Az új X6-osban a 3-asban bevezetett Intelligens Személyi Asszisztens is megtalálható, amely egy önmagát fejlesztő, digitális személyiséggé érő mesterséges intelligencia képében válaszol a vezető „Helló BMW!" („Hey BMW") kezdetű mondataira Forrás: BMW

Széria a bőrkárpitozás, a két első sportülés és a hangulatvilágítás, felárért illatosítót, üvegből készült gombokat és kapcsolókat, fűthető-hűthető pohártartót és 1500 watt teljesítményű, 20 hangszórós Bowers & Wilkins hifit is lehet rendelni.

Négy- és ötüléses változatban is kérhető Forrás: BMW

Kétféle benzines és dízelmotorral érkezik az X6,

a legolcsóbb X6-osban a 265 lóerős, soros hathengeres dízelmotor dolgozik

egy turbóval. ezt követi a szintén háromliteres, sorhatos, turbós benzines 340 lóerővel, a sportkipufogós M Performance modellekhez 400 lóerős, négyturbós dízel és 530 lóerős biturbó V8-as benzinmotor választható. Természetesen az xDrive összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automata váltó alapáron jár.

Magasan hordja a farát, ezért a tolatókamerát muszáj megrendelni hozzá Forrás: BMW

Szintén széria a az adaptív lengéscsillapítás az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros futóműhöz, az aktív dőlésgátló rendszerrel és hátsókerék-kormányzással ellátott Adaptíve M sportfutómű és a hátsó aktív önzáró differenciálmű viszont feláras tétel.

A kék betétekről felismerhető, feláras lézerfényszórók 500 méterre is el tudnak világítani Forrás: BMW

De lehet rendelni akár légrugózást is,

amivel emelhetővé és süllyeszthetővé válik a futómű, a legalacsonyabb és a legmagasabb állás között 8 centiméter a különbség. Ezzel van értelme megvásárolni a terepcsomagot, ami a meglévőkön kívül még négy további menetprogramot kínál, többféle talajra (homok, murva, szikla, hó).