Ezt tegye, ha kiugrik az autója elé egy őz

2019.07.20. 15:29

Július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, az ország legnagyobb autós-civil szervezete felhívja az autóvezetők figyelmét: a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket.

A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. Sőt, még nappal is aktívak, éppen ezért sokkal nagyobb az esély, hogy kiugorjanak az autók elé. 

A párzás miatt a hormonok túltengenek az állatban, ezért nem nagyon figyel a külső ingerekre, emellett sokkal mozgékonyabb is. Akár déli 12-kor is lehet számítani rájuk az utakon. A »párzási rituálé« úgy néz ki, hogy van egy suta, amelyet kerget a bak, egészen addig, amíg a suta úgy nem dönt, hogy beteljesülhet a szerelem. Ez alatt a kergetőzés alatt minden további nélkül átfuthatnak az utakon

– mondta el a Borsnak az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa, Földvári Attila. 

A szakember hozzátette, hogy alapesetben, ahol zaj, zavarás van, nem megy ki a vad, de a párzás miatt ez a mostani időszakra nem igaz. Ha sikerül megállni a kiugró őz előtt, érdemes várni még egy keveset, ugyanis egy másik állat is követheti. Ajánlatos lassítani vagy dudálni.

Ilyenkor a bak kergetheti a sutát, de az sem kizárt, hogy egy bak a másikat űzi, mert a saját területéről próbálja elzavarni a hímeket. Mindenképpen kell rá számítani, hogy ha egyet látunk átfutni az úton, akkor jön a következő is

–  magyarázta Földvári Attila.

Ha kiugrik az állat a kocsik elé, az egyetlen megoldás a vészfékezés, éppen ezért van most még nagyon szükség a követési távolság betartására Kapitány Tibor vezetéstechnikai tréner szerint. 

Azt is elmondja, hogy semmiképp se rántsuk el a kormányt, ne próbáljuk kikerülni az állatot, mert ez szintén balesethez vezethet.

„Az őz elég nagy kárt tud tenni az autóban, sok esetben akár totálkárosra is törhet a kocsi”

– tette hozzá a szakember.

Ha azonban mégis bekövetkezik az ütközés, mindenképp értesíteni kell a rendőrséget, mert a vad és autó ütközése közúti balesetnek számít.

A helyszínelés jegyzőkönyve lehet az alapja az esetleges további ügyintézésnek.

„Ha a sofőr kártérítést követel, akkor mindenképpen kell a rendőrségi jegyzőkönyv, és kell hozzá csatolni egy hivatalos kárfelmérést is. Ha nincs kint tábla, de gyorsan hajt az illető, akkor ő a ludas, ha kint van a tábla, de ne adj' isten, rosszul szerveztek meg egy társas vadászatot, vagyis a vadászati tevékenység következtében ment az útra a vad, akkor az lehet a vadásztársaság felelőssége is, de ezeket utólag nehéz bebizonyítani” – mondta el Földvári Attila.

Magyarországon a 2017–18-as vadászati évben elütött 6218 nagyvadból 4756 őz volt, és a balesetek nagy része a párzási időszakban történt.

Kevesen tudják, de az elütött állat után nemcsak a sofőr kérhet kártérítést, hanem a vadásztársaság is.

A vadásztársaság perelheti a sofőrt, aki elgázolta az őzet. Teljesen jogosan kérhetik, hogy fizesse ki az őz árát, ami egy totálkáros autó mellé még nem kis kiadást jelent. Ez akkor nem követelhető, ha nincs kint a vadat jelző tábla

– mondta el Kapitány Tibor vezetéstechnikai tréner.

A vadgázolás a vadásztársaságoknak is nagy kárt jelent. Például, ha egy kiemelkedő agancsú bakot ütnek el, amit el lehetett volna adni vadászati lehetőségként, akkor akár milliós összegekről is szó lehet, és akár az éves költségvetése is borulhat a társaságnak.