Ellopták az eladó kocsit, amíg az idős tulaj az adásvételivel babrált

Vágólapra másolva!
Két férfi ment el megnézni egy eladó Fordot, angolosan távoztak a járművel, de legalább a vételár felét otthagyták.
Vágólapra másolva!
Nagyon megkívánták a kissé szakadt Fiestát Forrás: Police.hu

A Móri Rendőrkapitányság lopás vétség miatt indított büntetőeljárást két budapesti férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a későbbi sértett egy internetes oldalon eladásra meghirdette törött autóját. A magyaralmási hirdetőt augusztus 7-én telefonon felkereste egy férfi, majd rövid egyeztetést követően még a délelőtt folyamán az üzlet helyszínére másodmagával megérkezett.

Próbakör megtétel után a kialkudott vételárat az eladó részére átadta, aki azt a konyhapultra tette, majd amíg a vevő a tulajdonjog-átruházási szerződést töltötte, addig társa az eladó figyelmét elterelve autóalkatrészek és további értékesítésre szánt tárgyak után érdeklődött. Kérésére az idős férfi a pincébe ment vele, azonban egy óvatlan pillanatban az érdeklődő eltűnt, és a sértett már csak arra figyelt fel, hogy a két férfi az autóval együtt távozik a háza elől.

Nem sokkal később szembesült azzal is, hogy a konyhapulton hagyott pénz fele hiányzik. A megkárosított férfi azonnal bejelentést tett a rendőrségre, és elmondta, hogy a két fiatalember nagy valószínűséggel Székesfehérvár irányába tart. A rendőrök két órán belül Székesfehérváron elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves H. R. Józsefet és a 15 éves L. Norbertet, akiket a móri nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás gyanúja miatt.