Kiintettek egy autót a zsaruk, amit láttak, attól rögtön ugrott a forgalmi

szondáztatás, ittas sofőr, rendőri igazoltatás
Békéscsaba, 2008. január 20. Egy rendőr szondáztatáshoz állít meg egy gépkocsit Békéscsabán. Éjfél óta a helyszínen bevonják az ittasan vezetők jogosítványát. 2008. január 20-án lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződése esetén azonnal el kell venni a vezetői engedélyt, függetlenül attól, mennyit ivott a sofőr. A jogosítványt legfeljebb három hónapra vonhatják be, kivéve, ha a kötelező vérvétel alapján jogerős elmarasztaló ítélet születik. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
A szigetvári rendőrkapitányság járőrei a közelmúltban a 6-os úton ellenőriztek egy személygépkocsit.
Vágólapra másolva!

A téli gumikkal szerelt autón a gumik profilmélysége nem érte el az 1,6 milliméteres jogszabályi minimumhatárt.

Forrás: Police.hu

A járművezetőt az elkövetett szabálysértésért feljelentették, a forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, ezzel is biztosítva azt, hogy a műszakilag nem megfelelő állapotban lévő jármű ne vehessen részt a forgalomban, és ne veszélyeztethesse sem maga, sem más biztonságát, testi épségét.

Forrás: Police.hu

A rendőrök azokat a járműveket, amelyeknél a kopófelület az 1,6 milliméteres jogszabályi minimumértéket sem éri el, kiszűrik a forgalomból, és szankcionálják a jogsértést. A forgalmi engedélyt a tulajdonos csak akkor kapja vissza, ha műszaki vizsgán a jármű állapotát megfelelőnek találják.