Megdöbbentő, autópályán száguldva aludt el a Tesla-sofőr - videó

Vágólapra másolva!
Hiába próbálta egy másik sofőr dudálással felébreszteni, az autópályán száguldó Tesla-sofőr nem reagált, és békésen aludt tovább a volán mögött - írja az esetről a CBS News. Nem ez az első eset, amikor az önvezető Teslában alszik a sofőr. 
Vágólapra másolva!

A videót a hétvégén készítette egy sofőr, aki azt látta, hogy a mellette közlekedő autóban a sofőr egész egyszerűen alszik.

A felvétel a Massachusetts Turnpike autópályán készült, ami "a legjobb hely erre", írta a bejegyzéséhez Dakota Randall.

A CBS-nek a férfi azt mondta, hogy próbálta felébreszteni a férfit, rádudált többször is, de a sofőr nem reagált.

- írta még Randall.

A bejegyzés ismét nagy vitát generált, felvetve az önvezető Teslák sofőrjeinek felelősségét is.

A gyártó korábban kijelentette, az autopilot funkció önmagában nem elegendő a biztonságos vezetéshez, aktív vezetői felügyeletre van szükség - vagyis a sofőr nem szundikálhat vezetés közben.

A massachussetsi állami rendőrség törvényi hiányosságra hivatkozik, azt mondták nincs megfelelő törvény, hogy fellépjenek a jelenség ellen.