Frankfurtból jelentjük: feltámadt a legendás Land Rover

Land Rover Defender
Vágólapra másolva!
Végre utódot kapott a 68 évig gyártott angol terepjáró, a Land Rover Defender. A sokkal személyautósabb, de azért továbbra is remek terepjáró-képességű második generáció a szlovákiai Nyitrán készül egy vadonatúj gyárban.
Vágólapra másolva!
Az alumínium platform és a rá épülő önhordó karosszéria és a legmerevebb, amit a Land Rover valaha gyártott. Mondjuk, van is anyag a kocsiban, a rövid változat is 2133 kilót nyom Forrás: Sputnik/Alexey Vitvitsky

Mindig rizikós egy legendát újraértelmezni. Az ős-Land Rover az 1948-as ősbemutató után rövid időn belül lett nagyon népszerű,

Churchill és még sok más halhatatlan figura szeretett a társaságában mutatkozni.

II. Erzsébet a mai napig szeret és szokott is vezetni (igaz, állítólag már nem közúton), és leggyakrabban egy Range Rover vagy egy Defender volánja mögött tűnik fel. Mi arra tippelünk, a mai bemutatóra ő is kíváncsi volt.

Terepen jól jöhet, hogy a kocsi aljára tett kamerával azok az akadályok is láthatóak a központi kijelzőn, amelyeket amúgy eltakarna a motorháztető Forrás: Origo

A showt egyértelműen a Defender vitte el Frankfurtban, nem mindennapi bemutatót rittyentett neki a Land Rover. Egy viszonylag sablonos tízperces vezérigazgatói beszéd után a standon lévő fal megdőlt, felkapaszkodott rá egy profi falmászó, hogy nem sokkal később a teljes standszerkezet tetejéről

45 fokos szögben guruljon le az új Defenderrel.

Nézzék meg a videót, amit készítettünk, a helyszínen összeverődött újságíró tömegnek nagyon tetszett az attrakció.

Igásló helyett már prémiumtermék

Élőben impozáns jelenség az új Defender, elég sokáig lehet nézegetni, hogy az ember teljes valójában képes legyen befogadni. Rengeteg apró részlet van rajta, amin lehet gondolkodni, hogy bejön-e vagy sem, de az összkép nekem kiadja.

A sík oldalfelület, maga a sziluett, a vízszintes övvonal és a rövid első túlnyúlás mind-mind az elődre emlékeztet,

és a lámpák is megtartottak valamit az első generáció szellemiségéből. Az is szimpatikus, hogy a hatalmas, akár 22 colos könnyűfém felnik helyett 18-as, fehérre fújt lemezfelnivel is lehet rendelni.

Lehet csörlőt, tetőbe épített sátrat, sznorkelt, kihúzható napvédő ponyvát, hordozható zuhanyt, oldalsó tartódobozokat és oldallétrát is rendelni Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Thomas Frey

Az már első látásra egyértelmű, hogy az eddigi sallangmentesség, a célszerszám-jelleg azért nagyrészt odaveszett és a műszaki adatok is azt mutatják, hogy a Defender – ellentétben az előddel –

már autópályás, hosszabb utazásokra is alkalmas lehet.

Erre utal legalábbis, hogy elöl-hátul független felfüggesztést és teljesen önhordó karosszériát kapott, rendelhető hozzá légrugózás és tele van tömve modern elektronikával, a középső tükör például kamera-alapú is lehet.

Továbbra is két változatban készül

A légrugó feláras, de csak azzal lehet 291 mm-re emelni a hasmagasságot. Igaz, még ez is elmarad az előd 317 mm-étől Forrás: Origo

Mint minden rendes terepjáróból, ebből is van fordulékony, 3 ajtós változat, a Defender 90 (4,32 méter hosszú). A hosszabbik már 4,76 méter, 3 méter feletti a tengelytávja és kérhető hozzá a normál 5 ülésen felül plusz 2 szükségülés. Sőt, meglepő módon

mindkét változathoz kérhető kiegészítő, harmadik ülés az első sorba középre,

így akár a rövid 90-es is lehet hatszemélyes. Később lesz egy még hosszabb verzió is a 110-es alapjain, aminek csak a hátsó túlnyúlása nő, a tengelytávja nem.

Érdekes dizájnelem az oldalablakokon lévő négyzet, lehet nélküle is rendelni az autót Forrás: Origo

Hogy igazi terepjáró az új Defender is, azt a következő adatok kétséget kizáróan eldöntik:

szériafelszerelés a felező és a menüből zárható központi differenciálmű,

rendelhető zárható hátsó diffi is, a hasmagasság felemelt légrugóval 291 mm, a gázlómélység 900 mm, a terepszögek pedig 38 / 28 / 40 fokosak. Minden adott tehát egy jó kis csapatáshoz Somogybabodon, bár nem árt tudni, hogy a régi Defender terepszögei még ennél is jobbak voltak, igaz, csak 40 centivel sekélyebb vízen tudott átkelni.

Milyen belül?

Vannak kapaszkodók, ez mégiscsak egy terepjáró. Előre három ülés is kérhető Forrás: Origo

Meglepően jól el lehet benne férni, a panorámatetők és a hátul oldalasan beépített tetőablakok ellenére a fejtér és a lábtér is pazar a második sorban. A műanyagok nem igazán jó tapintásúak, ahogy a kormány sem, de egy Defendernél alapvető

elvárás, hogy akár slaggal is tisztítható legyen belülről.

Aki süppedős szőnyeget és kígyóbőr kormányt szeretne, fáradjon át a Range Rover standjához.

Nagy előrelépés lesz a Jaguar-Land Rover régi rendszereihez jépest az új Pivi Pro infotainment: sok funkció eléréséhez fele annyi érintés is elég lesz, mint korábban Forrás: Origo

Vadonatúj a Pivi Pro nevű fedélzeti infotainment rendszer is, kár, hogy a két kiállított Defenderből az egyikben már erősen pixelhibás volt a kijelző, és a menü gyorsasága is kívánnivalót hagyott maga után. Jóindulatúan feltételezzük, hogy ezek még csak előszériás darabok lehettek, a kiszállítás 2020-ban indul majd, addigra ezeket a hibákat talán kijavítják.

Hibrid lesz, tisztán elektromos nem

A tető 300 kilót bír, vontatni 3,5 tonnát lehet Forrás: Land Rover

Mivel muszáj környezettudatosnak látszani, a sajtóeseményen 32 alkalommal mondták ki azt, hogy elektromos autózás, pedig a Defenderből nem is terveznek villanyautót. Viszont

egy éven belül rendelhető lesz plug-in hibrid változatban,

amivel rövid távokat meg lehet majd károsanyag-kibocsátás nélkül tenni.

Egy puritán, lemezfelnis, afrikai szeretetszolgálat-verzió Forrás: Land Rover

Mondjuk, a sajtófotókon látható Kazahsztán-alsó típusú helyeken ennek talán kevésbé van relevanciája, de aki városban szeretné majd használni, az járhat csendesen, környezetbarát-módon és olcsón.
Aki maradna a hagyományoknál, az kétliteres négyhengeres vagy lágy hibridséggel támogatott háromliteres hathengeres turbós benzinmotorból (300 illetve 400 lóerő) és kétféle kétliteres biturbó dízelből (200 vagy 240 lóerő) választhat.

Továbbra is oldalra nyílik a csomagtérajtó, de a rajta lévő pótkerék opciós. A hosszított változat csomagtere 5 üléssel is 1075 literes Forrás: Origo

Alapáron jár az összkerékhajtás és a nyolcfokozatú automata váltó, kézi váltó nincs. A normál változatok után egy évvel, 2021-re várható a négyhengeres plug-in hibrid és a hathengeres dízel érkezése. Az árak

15 és 17 millió forint

(Defender 90 és 110) körüli összegnek megfelelő fontról indulnak Angliában, de sejtésünk szerint egy jól felszerelt példány akár kétszer ennyibe is kerülhet a konfiguráció végén.

Kik tartoznak a célcsoportba?

Természetesen a műszerfal digitális. Széria a konfigurálható, de automatikus terepfelismerésre is képes Terrain Response rendszer Forrás: Origo

A divatterepjárós őrület a maximumon pörög, a legnagyobb trendszetterek pedig már most is G-Merciben ülnek, vagy abba vágynak.

A Defender eddig az az autó volt, amit egyetlen divatmajom sem vett meg, mert túl puritán és kényelmetlen volt nekik.

Aki ilyennel járt, arról egyértelműen tudni lehetett, hogy tényleg mostoha körülmények között használja járműve képességeit.

Nem volt könnyű eleinte a kiállított Defenderek közelébe férkőzni Forrás: Land Rover

Ez most meg fog változni, és nem csak a vaskos vételár miatt. Ha hiszünk az ígéreteknek (a bemutató meggyőző volt), terepen továbbra is megkérdőjelezhetetlen lesz a Defender magabiztossága, viszont úgy lett kitalálva a kocsi, hogy egy másik célcsoport is számításba vegye: azok, akik soha nem fognak az épített útról lemenni vele. Csak nehogy ezen utóbbi társaság rajongása elvegye a régiek kedvét a Defender II vásárlástól, mert ma ennél sokoldalúbb terepes nemigen van a piacon.