Lehúzzák a hazai autósokat, újabb dolog ára szökött az egekbe

Autó, forgalom, közlekedési dugó
Közlekedési dugó Ausztriában
Vágólapra másolva!
Egyre növekszik a személyautó-állomány és egyre nehezebbé válik a parkolás, így a garázsokra egyre nagyobb az igény a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban.
Vágólapra másolva!

Az Ingatlan.com összegzése szerint ugyan a kínálat is jelentősen bővült, ám mivel

a kereslet még erősebb, jelentős a drágulás.

Míg az elmúlt években inkább a kiadó garázsokra látszott nagyobb kereslet, addig idén inkább az eladó beállóhelyeket keresik az autótulajdonosok - írta a Magyar Nemzet.

Budapesten jelenleg átlagosan 4,6 millió forintért kínálják a kocsibeállókat,

ami több mint ötödével meghaladja a tavaly októberi árszintet. A kiadó garázsokért jellemzően 22-23 ezer forintot kérnek havonta, ami 13 százalékos éves emelkedést jelent.

A belső budapesti városrészekben nem ritkán kiugró összeget kérnek egy-egy jó helyen lévő garázsért, nem véletlen, hogy Budán az I., a II., a XI. és a XII., a pesti oldalon pedig a VI. és a VII. kerületben 5,5–12 millió forint között alakul az eladó garázsok átlagára. A hirdetési oldal kínálatában lévő egyetlen V. kerületi garázsért 17 millió forintot kér tulajdonosa.

Vidéken is jelentősen emelkedtek az árak: Győrött például 22 százalékkal 3,9 millió forintra, Székesfehérvárott 34 százalékkal 3,5 millióra.

Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője szerint ráadásul a befektetők körében is egyre népszerűbbek a garázsok, mivel jóval olcsóbban hozzájuk lehet jutni, mint egy lakáshoz, fenntartási költségük pedig elhanyagolható.