Új extrát tettek kötelezővé az autókban, akinek nincs, nagy bírságot kaphat

2019.11.08. 14:05

Kisgyerek autóban maradására figyelmeztető vészjelző felszerelését tették kötelezővé Olaszországban csütörtöktől, hogy megakadályozzák a gépkocsikban felejtett gyermekek halálát.

A vészjelző rendszert, amelyből már többféle is kapható Olaszországban, a négy év alatti gyermekek esetében kötelező használni. Az átlagosan 50 euróba (17 ezer forint) kerülő szerkezet megvásárlását az állam 30 euróval (10 ezer forint) támogatja. Aki enélkül szállít négyévesnél kisebb gyermeket, 81-től 326 euróig (27-110 ezer forint) terjedő pénzbírságot kaphat.

A szerkezetet a gyereküléshez kell kapcsolni, hang- és fényjelzéssel, rezgéssel jelzi, ha gyermek marad az autóban, amelyben már nem tartózkodik felnőtt.

A vészjelző kombinálható mobiltelefonnal is, így a szülők még sms-ben vagy a mobilapplikációkon keresztül is kaphatnak értesítést arról, hogy gyermeküket az autóban felejtették.  

Európában és vélhetően világviszonylatban is Olaszország az első ország, ahol ilyen jogszabály lépett életbe - jelentette ki Andrea Albanese, aki a kampányt kezdeményezte a bevezetésére.

A férfi 2013-ban több órára magára hagyta az autóban kétéves kisfiát, a gyermek meghalt. Albanesét a bírák felmentették a hanyagságból elkövetett emberölés vádja alól, mert egy pszichiáter azzal érvelt, hogy a férfi feledékenységét disszociatív amnézia okozta.