Mintha tanulmányautóval mennénk a közértbe - DS 7 Crossback teszt

2019.11.13. 21:33

Az elmúlt évek során minden autógyártó számára eljött a pillanat, amikor városi terepjárót, azaz SUV-ot kellett piacra dobnia. Daciától a Rolls-Royce-ig mindenki rajta van a témán. Nem könnyű ilyen környezetben valami egyedit, különlegeset alkotni, a DS-nél azonban kiélhették magukat a francia tervezők. Lássuk, milyen lett a végeredmény!

Sokan élnek át nehéz időket az autóiparban, de vannak olyanok is, akik töretlenül haladnak előre. A PSA konszern vezetésén sem látni a búslakodás jeleit, sőt, mernek nagyban gondolkodni. Első lépésben átvették az Opelt a GM-től és pénzügyileg is gatyába rázták. Nemrég pedig bejelentették a fúzió tervét amerikai FCA (Fiat-Chrysler) csoporttal, így a világ negyedik legnagyobb autógyártójaként rengeteg új márka kerülne közös tető alá. De mi újság a saját prémiumtermékkel?

2011-ben mutatkozott be az első DS modell (3-as), négy évvel később önállósították a márkát, amely mára a SUV-okra fókuszál. Galériához kattintson a képre!Forrás: Origo

Népes a rokonság, mégis igazi különc

A DS modellpalettája Európában jelenleg csupán két típusból áll, és, hogy, hogy nem, mindkettő szabadidőautó. Nemrég járt már nálunk teszten a kisebbik DS 3 Crossback, jelen írás azonban a nagyobbik és elsőként debütáló DS7 szól (ezt 2018 óta forgalmazzák). Ha kategóriába kellene sorolnunk, kompakt SUV-nak mondanánk a maga 4,57 méteres hosszával, és a moduláris EMP2 platformra épül ugyanúgy, mint konszernen belüli tömegmodell-riválisai.

Hátul is jellegzetes, de nem formabontó. A parkolókamera képminőségén lenne mit javítani, nagy kijelzőnél ez különösen feltűnőForrás: Origo

A Peugeot 3008 második generációja meglehetősen nagyot szólt, Év Autója lett és még számos más díjat kapott, a hétüléses 5008-as modell pedig most Magyarországon a családtámogatási rendszer kapcsán igen népszerű. Idővel Opel Grandland X és a Citroen C5 Aircross néven is elsütötték a témát, de a prémiummárkának szánt DS sem maradhatott ki, olyannyira, hogy láthatóan itt kapták a leginkább szabad kezet a mérnökök.

Króm szegélyezi a hűtőmaszkot a legtöbb változaton. A rombuszmániában a teljesen ismeretlen kínai-német Borgward BX7-tel fedezhető fel némi hasonlóságForrás: Origo

A DS 7 Crossback már kívülről is látványos jelenség. Különleges kiállása, stílusa van, számtalan helyen fedezhetünk fel rajta kisebb-nagyobb csemegéket. A tesztautó gyöngyházvörös színe és a hozzá remekül passzoló mattfekete díszítőelemek párosa is megadja az alaphangot, de ez még semmi. Az orr-részen a méretes hűtőmaszk mintázata megmutatja, hogy mi a legfontosabb geometriai alakzat, amelyet az egész autón felfedezhetünk: a rombusz. Ezek mindenhol elárasztják.

Éjszakai fényjáték a parkolóban

Már a márkajelzés sem akármi, ez is remekül illeszkedik a dizájnba. Érdekesek a hűtőmaszk oldalsó nyúlványai, amelyek a fényszórók alá és a ködlámpák fölé futnak ki. Ugyancsak ritka, hogy egy autó orrán kétféle logó is legyen, de a DS-en a motorháztető előtt is van egy. Ez nem márka- vagy típusjelzés, hanem a felszereltségi szintet azonosítja. A lökhárító alsó része nem sok szót érdemel, a világítás viszont megér egy misét.

Az egyszerűnek tűnő formák mögött is komoly világítástechnika rejtőzikForrás: Origo

A lökhárítóban lévő menetfény csíkja sem szokványos, itt is a rombusz dekorációval játszottak, de a fényszóró ellopja a showt, főleg sötétben. A DS LED Vision névre keresztelt lámpában három olyan egység található, amik az autó nyitásakor és indításakor motorosan, 180 fokban kifordulnak. E művelet közben lilás derengő fénnyel vannak megvilágítva, a különleges felületük miatt olyan hatást keltenek, mint ha csiszolt gyémántok lennének.

PolyAmbient hangulatvilágítás. Láthatóan más polcra szánták, mint a Peugeot modelleket, és különösen az OpeltForrás: Origo

A motor leállításakor ugyanez visszafele is lejátszódik. Persze ez nem csupán dizájn, a kis egységek menetfényként és aktív kanyarfényként is szolgálnak. Mindezek mellett a futófényes index nem is formabontó. Szerencsére a világítótest nem csak formaelem, hanem remek fényt is ad a sötétben, és bár nem mátrix rendszerű, a mozgatható egységek miatt a tompított és a távolsági észrevehetően más vetítési képpel világít.

A lényeg a részletekben rejlik

Oldalt a kicsit kupésan lejtő tető, a félig feketére fényezett tükör és a hegyesen végződő ablakkeret tűnik fel elsőre, ez utóbbi az egyetlen króm elem a tesztautón (létezik persze bőséggel krómozott kivitel is). A jókora lemezfelülethez képest az alsó műanyagozás egész szolid, sőt a kerékjáratok is szabályos kerek formájúak. Remekül sikerült a felnik formaterve is, pedig a tesztautón lévők még a visszafogottabbak közé tartoznak.

Alcantara borítás, ameddig a szem ellát. Érdekes a markáns, gombokkal teli középkonzolForrás: Origo

Hátul, nos, szó mi szó, egy négykarikás márka sejlik fel a dizájn mögött. Ám a részletekre fókuszálva már egész más arcát mutatja nekünk az autó. Muszáj megint a lámpával kezdenem, mert a fényszórókhoz hasonlóan ez is szinte művészi lett: a hátsó egység 3D-s belsejével izgalmas térbeli látványt nyújt este, a futófényes index persze itt sem maradt el. A míves márkalogó nem csak a csomagtérfedél közepén, hanem a lámpákat közrefogó mattszürke betét szélein is felfedezhető.

Óriási tér fogad hátul (nincs viszont hétüléses változat), a háttámlák elektromosan állíthatókForrás: Origo

Alul a kiegészítő lámpákon túl (a csomagtér nyitásakor a teljes lámpa is felnyílik, ekkor automatikusan kapcsol át ezekre) ígéretes a két jókora kipufogónyílás, főleg, hogy ezek sok vetélytárssal ellentétben valódiak, ott a cső bennük. Ha azt hittük, hogy a külsővel túl vagyunk a dizájnorgián, akkor elég csak kinyitni az ajtót, és rájövünk, a java még csak most jön. Jómagam a 3008-ast és a Grandland X-et is közelről megismerhettem, de elképesztő, amit kihoztak a konszern tömegtechnikáját rejtő beltérből.

Alcantara, felnyíló óra és rombuszözön

Mivel a Performance Line kivitel elsősorban a sportos hangulatra épít, így a középpontban az alcantara áll. A műszerfal, a középkonzol és az ajtók felületére is bőséggel jutott a jó tapintású, bár kényes anyagból. A prémiumérzéshez ez önmagában kevés lenne, ezért a műszerfalat és az egész belteret teljesen újragondolták, az ülésektől az ajtópanelekig. A Peugeot i-Cockpit kialakítása kizárólag az oroszlános márkáé, így itt klasszikus elrendezésben kapjuk a modern dolgokat.

Természetesen változtatható jelzésképű a műszeregység. Így vagy úgy, de mindig visszatér a rombuszformaForrás: Origo

Például a teljesen digitális műszerfalat, ami működésében nagyon hasonló a 3008-aséhoz, viszont egyedi (igen, rombuszos) felületet kapott. Szép és jó fogású, ugyanakkor túl nagyra sikerült a kormány. Ám a DS 7-ben nem ez vagy a műszerfal az igazi boogie, hanem az elképesztően kidolgozott részletek. Az, hogy a fáradtságfigyelő rendszer szenzora is rombuszformájú, még csak a kezdet.

A szellőzőrostélyok között kell (hosszan) megnyomni az indítógombot. Fölötte tud felnyílni a míves analóg óraForrás: Origo

Kedvenceim a légbeömlők, a lamellákon lévő krómpöttyök, az elzárók recés felületei. Belül a középkonzol tetején indul a show, a jókora indítógombot hosszan megnyomva beröffen a motor és a légbeömlők között motorosan kifordul egy B.R.M. kronográf stílusú óra, ami leállításkor ugyanígy el is tűnik. Hatásos megoldás, annak ellenére, hogy elég zajos a mozgatómotorja. Az óra amúgy feláras, ha valakinek nem jön be, nem kell bejelölni a megrendeléskor.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő