Brutális szigorítás jön az utakon, így járhat, aki balesetnél fotózni kezd

2019.11.18. 11:07

A korábbi pénzbírságok nem bizonyultak eléggé visszatartó erejűnek, börtönbüntetés jöhet a halálos balesetek fotózásáért Németországban.

November 13-án hozott a német kormány egy, a parlament által még el nem fogadott javaslatot, miszerint a jövőben az „elhunytakat sértő módon bemutató kép-, vagy videófelvételek készítése, és terjesztése" szabálysértés helyett bűncselekménynek minősül, és így akár két év szabadságvesztéssel is büntethető - írta a Motor1.com.

Eddig hasonló módon csak a mentőszolgálat munkájának akadályozásáért, illetve az autóbalesetek sérültjeiről készült hasonló felvételek készítéséért járt büntetés, akár ezer eurós bírságot is ki lehetett szabni.

Christine Lambrecht igazságügyi miniszter szerint éreztetni akarják az emberekkel, hogy ez nem egyszerű szabálysértés. Minél több ember bezárása helyett elsősorban a párbeszéd beindítása érdekében szeretnék törvénybe iktatni a javaslatot.

A rendőrök sokáig tehetetlenek voltak a hasonló esetek megakadályozásában. Egy 2017-es Düsseldorf melletti baleset óta, ahol ketten hunytak el, már rendszeresen kamerákkal járnak ki a hasonló balesetek helyszínére, és ezekkel rögzítik azokat, akik a helyszín mellett elhaladva fotóznak vagy videóznak.