Német über-luxus: megérkezett a Maybach első terepjárója

2019.11.21. 17:44

A Bentley Bentayga és a Rolls-Royce Cullinan vetélytársának szánt modell a Mercedes GLS-en alapul.

Ahol lehet, nem sajnálták róla a krómotForrás: Daimler AG

Kínában, a Guangzhou Autókiállításon mutatkozott be a Mercedes-Maybach GLS 600 4Matic, mint a márka legfényűzőbb terepjárója. A több mint 5,2 méter hosszú, 2,7 tonnás monstrum mozgatásáról egy 4 literes biturbó V8-as benzinmotor gondoskodik, ami 558 lóerő és 730 Nm leadására képes, és ehhez jön még a lágy hibrid rendszer villanymotorjának 22 lóereje és 250 Nm-es nyomatéka. A kilencfokozatú automata váltóval szerelt német luxusterepjáró 4,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, a végsebességét elektronika korlátozza 250 km/óránál.

Szerencsére a pár évvel ezelőtti, lépcsős hátú SUV tanulmány helyett hagyományos karosszériaváltozattal valósult meg a Maybach terepjáróForrás: Daimler AG

A Maybach terepjáróját kívülről főleg a rengeteg króm különbözteti meg a normál Mercedes GLS-től, ezt a receptet már az S-osztályon alapuló Maybach szedánnál is alkalmazták a Daimlernél. Ezen kívül is vannak különbségek, egyediek a 22 (felárért 23) colos felnik, a fényezés kéttónusú (nyolcféle kombináció létezik), a küszöböknél a fellépőket villanymotorok húzzák elő, amikor szükség van rájuk.

A 4 literes biturbó motor az AMG-től érkezikForrás: Daimler AG

Belül is fényűző a kialakítás, az üléseket a legjobb minőségű nappa bőr borítja, a különálló, hűtő-fűtő-masszírozó hátsó ülések gombnyomásra ággyá alakíthatók, a hátsó utasoknak kihajtható asztal és hűtőszekrény is dukál. Bár az eredeti GLS hét üléssel is kapható, a Maybach verziónál a Mercedes megelégedett néggyel, hogy a hátsó utasok a lehető legnagyobb kényelmet élvezhessék. Ennek érdekében vezették be azt is, hogy üvegfal választja el a kabint a csomagtartótól.

Az üvegtető még itt is felárasForrás: Daimler AG

Szériafelszerelés a 48 voltos rendszerről működtetett, elektronikusan vezérelt E-Active Body Control, ami jelenleg a világ legfejlettebb futóműve. A rendszer agya a kerekeknél külön-külön képes a rugó és csillapítási erőket a pillanatnyi szituációhoz igazítani villanymotorok segítségével, amelyek rossz minőségű úton még áramot is termelnek a futómű mozgásából. Nemcsak a nemkívánatos oldaldőlést képes megakadályozni az aktív futómű, hanem a nemkívánatos hosszirányú mozgásokat, a bólintást és a hátsó tengely süllyedését is.

A műszerfal nem változott a GLS-hez képestForrás: Daimler AG

Kanyarban a vezérlés enyhén megdönti a karosszériát a természetessel ellentétes oldalra (mint a motorkerékpároknál), amivel az utasokat érő nehézségi erőket csökkenti. A Maybach GLS kamerával figyeli az előtte lévő útburkolat minőségét, és ha rossznak értékeli, akkor ahhoz igazodva időben felpuhítja a futóművet.

A hátsó ülések mindent tudnak, ami lehetségesForrás: Daimler AG

Az E-Active Body Control a terepezési képességeket is javítja, mivel a sofőr bentről, az érintőképernyőn beállíthatja az egyes kerekekhez tartozó be- és kirugózás mértékét (vagyis az adott kerék helyzetét), amivel kemény terepen, az egyik kerék árokba futása esetén is a vízszinteshez közelítő helyzetbe hozható a karosszéria, és javítható a többi kerék tapadása.

A kéttónusú fényezéssel lesz igazán egyedi a megjelenéseForrás: Daimler AG

Egy másik funkció a sivatagban lesz hasznos: ha a Maybach elakad egy homokdűnén, akkor a futómű sűrű emelő és süllyedő mozgásai megváltoztatják a kerekekre ható nyomást, amivel megkönnyíthető, hogy a gumi valahogy megkapaszkodjon a laza talajon. Bizonyos helyzetekből a terepjáró így ásás nélkül is képes kiszabadítani magát a Mercedes szerint.

Kevesen viszik majd terepre, de ott sem vall szégyentForrás: Daimler AG

A Mercedes-Maybach GLS 600 4MATIC 2020 második felétől lesz megvásárolható, a pletykák szerint az alapára 60-70 millió forint között lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK