Megszólalt a másik fél, ez a véleménye az M0-son büntetőfékező audis ítéletéről

audis
Vágólapra másolva!
Megszületett a jogerős ítélet azzal a sofőrrel szemben, aki az M0-son büntetőfékezett Audi R8-asával. A másik félnek van egy komoly kifogása.
Vágólapra másolva!

Az Origo is beszámolt arról, hogy 325 ezer forint pénzbüntetést kapott, illetve egy évre eltiltották a vezetéstől azt a sofőrt, aki az M0-son veszélyeztetett egy másik autóst Audi R8-asával. A másik sofőr véleményét is megkérdezték az ügyről.

- írta a kamerás autó vezetője a Bpiautosok.hu kérdésére. "Az ítélet részleteit nem ismerem, és nem vagyok jártas az ilyen ügyekben, de mint szereplője ennek az esetnek, kicsit enyhének ítélem meg a bírói döntést."

"Nem a pénzbírság összegével és nem is az eltiltással van problémám, hanem azzal, hogy
egyértelmű az elkövető nyilatkozatából, hogy fel sem fogta, mit művelt. Ez egy mindennapos eset számára." Az Audi vezetője előállításakor nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek, szerinte

Kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta.

Végül szeretném megköszönni a Dunakeszi Rendőrkapitányság gyors és szakszerű intézkedését az ügyben."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!